November 4-én ünnepli ötvenedik születésnapját Matthew McConaughey Oscar-díjas amerikai filmszínész, aki pályája elején romantikus filmek főszereplőjeként lopta be magát a női szívekbe, néhány év leforgása alatt azonban bizonyította, hogy Hollywood élvonalában a helye.

1969. november 4-én született a Texas állambeli Uvaldeben. Óvodapedagógus anyja évekig magántanulóként taníttatta. Heves vérmérsékletű szülei háromszor kötöttek házasságot egymással, és kétszer váltak el. Huszonegy éves volt, amikor elveszítette az olajüzletből meggazdagodott apját. Gimnáziumi évei után egy évet Ausztráliában töltött, majd hazatérve, 1989-ben beiratkozott a texasi Austin Egyetem rádió, televízió és film szakára.

1993-ban friss diplomával a zsebében még eljátszott a jogi pálya gondolatával, de hamarosan rájött, hogy az ügyvédi hivatás nem érdekli. Karrierjét a véletlennek köszönheti. 1993-ban a Tökéletlen idők producerei éppen Austinban portyáztak megfelelő szereplőket keresve, amikor egy bárban beszélgetésbe elegyedtek vele. Az egyetem padjait koptató fiatalember kapva kapott az alkalmon, mert ki akarta magát próbálni a filmvásznon. A film rendezője, Richard Linklater rábólintott a szereposztásra, így megkaphatta David Wooderson szerepét.

Bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy azonnal több szerepajánlatot kapott, igaz, csak kisebbeket. 1993-ban A barátom a halálom, 1994-ben az Angyalok a pályán, majd A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér című filmekben láthatták a nézők. 1996-ban főszerepet osztottak rá a John Grisham regénye alapján forgatott Ha ölni kell című drámában, ami meghozta számára az igazi áttörést. 1997-ben újabb regényadaptáció következett, a Carl Sagan művéből készült Kapcsolat, melynek másik főszereplője Jodie Foster volt, majd 1998-ban bankot rabolt egy újabb Linklater filmben, A Newton fiúkban.

Néhány feledésbe merült filmje után, 2001-ben új korszak virradt rá, Hollywoodban ugyanis rájöttek, hogy a jóképű, izmos fiatalember kiváló nézőcsalogató romantikus vígjátékok hősszerelmeseként, sőt kockás hasa a gyengébben megírt forgatókönyvek hiányosságait is pótolja. A hosszú sort a Szeretném, ha szeretnél nyitotta Jennifer Lopezzel, majd a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? következett Kate Hudsonnel, A Kisördögök Kate Beckinsale-lel. Az Anyám nyakán Sarah Jessica Parkerrel 130 millió dollárt jövedelmezett, a 2009-ben forgatott Excsajok szelleme Jennifer Garnerrel 102 milliós bevételt söpört be.

Mindenkit meglepett, amikor két év szünet után, immáron kiforrott színészként, egy újabb ügyvédszereppel maga mögött hagyta a skatulyává merevedett “rom-kom”-ok világát Az igazság ára című krimiben.

A 2012-es évet még Steven Soderbergh Magic Mike-ja fémjelzi, majd 2013-ban a Mielőtt meghaltam című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában, később ugyanezért a Golden Globe-díjat is átvehette. Az év termése volt még Martin Scorsese brókerfilmje, A Wall Street farkasa, amelyben sárgásbarnára szoláriumozott tőzsdeügynökként osztott tanácsokat Leonardo DiCapriónak.

2014-ben A törvény nevében című HBO-sorozatáról áradoztak a kritikusok, majd Christopher Nolan Csillagok között című sci-fijében szerepelt.

A remek sci-fi után, mintha véget ért volna a “McConaissance”, egyre-másra mondott igent a gyengébbnél gyengébb szerepekre. A rajongók már csak a 2020-ban bemutatandó Guy Ritchie moziban, az Úriemberek című gengszterfilmben reménykednek.

2006-ban ismerkedett meg a brazil származású modellel, Camila Alvesszel, 2012-ben házasodtak össze, frigyükből eddig három gyermek született. 2014 novemberében csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, a 2534-es számút.

Forrás: MTI (Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja)

Fotó: Puzzlepix

2020.11.25. 21:00

Búcsúzunk a labdarúgó-legendától, Diego Maradonától

2020.11.25. 15:37

"Ezt nagyon meredeken intézte az élet" - megjelent az Omega új lemeze, a Testamentum

2020.11.25. 14:53

Az AC/DC új lemezéről Angus Young és Brian Johnson mesélt!

2020.11.25. 12:24

Lionel Richie legendás klipje HD minőségben debütált

2020.11.25. 12:16

Buddy Hollyról készül film

2020.11.25. 10:02

Ma van a magyar labdarúgás napja, a londoni 6:3 emlékére

2020.11.24. 14:54

A hét szívmelengető híre: a Mikulás immunis a koronavírusra és idén is útra kel 🎅

2020.11.24. 13:30

29 éve hunyt el Freddie Mercury

2020.11.24. 08:38

Ma állítják fel a Parlament előtt az Ország Karácsonyfáját

2020.11.24. 08:30

Elhunyt Böröndi Tamás színművész, a Vidám Színpad igazgatója

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő