Lionel Richie szerint újra kellene éleszteni a ‘We Are The World’ című dalt a koronavírus-járvány elleni küzdelem érdekében.

Richie nem akarta megünnepelni a ‘We Are The World’ 35. évfordulóját, de most azt mondja, a dal üzenete annyira világos, hogy mégis fel kell rá hívni a figyelmet.

Lionel Richie azt is elárulta, hogy a világjárvány kezdete óta próbál új számot írni, de ma is ugyanazok a szavak jutnak eszébe, mint 1985-ben. (pl. a “There’s a choice we’re making, we’re saving our own lives,” sor, mely most mindennél többet mond)

A zenész a ‘We are the World’ új verzióját azért is vette fontolóra, hogy pénzt gyűjtsön a koronavírus elleni küzdelemhez.

Történelmi esemény, mely a zeneipar legismertebb zenészeit hozta össze

35 évvel ezelőtt jelent meg minden idők egyik legnagyobb hatású felvétele és klipje, a ‘We Are The World’. A szám producere Quincy Jones és Michael Omartian volt, a dalt Michael Jackson és Lionel Richie szerezte.

A Band Aid “Do They Know It’s Christmas” című, az Egyesült Királyságban született dalának mintájára merült fel az ötlet Harry Belafonte amerikai színészben és aktivistában, hogy Amerikában is készítsenek egy jótékonysági kislemezt, amelynek segítségével támogathatják az afrikai éhező embereket. Számos zenész jelentkezett, hogy megírja a számot, mielőtt Jacksonra és Richie-re esett a választás. A szerzőpáros 1985 elején több hónapos munka után, egy nappal a felvétel kezdete előtt fejezte be a dalírást.
1985. február 28-án vették fel és ez a történelmi esemény a zeneipar legismertebb zenészeit hozta össze erre az alkalomra.

A We Are the World számos díjat nyert el, köztük három Grammy-díjat, egy American Music Awardot és egy People’s Choice Awardot.

Amikor 2010. január 12-én 7.0 erősségű földrengés volt Haiti szigetén, az ország megsegítése érdekében elkészítették a We Are the World feldolgozását más, szintén híres énekesekkel.

Forrás: Retro Rádió, People, Wikipedia

Leadfotó: PuzzlePix

2021.02.26. 09:44

Ilyen a korai cseresznyefa virágzás Sanghaiban

2021.02.26. 09:25

Megérkezett Alice Cooper új albuma

2021.02.25. 15:51

A „Jump” 37 éve ugrott a slágerlisták élére

2021.02.25. 15:27

2021 CityRocks – érkezik Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobja

2021.02.25. 10:46

Bénzbírsággal úszta meg az ittas vezetést Bruce Springsteen

2021.02.25. 09:52

A 80-as évek népszerű zenekara újragondolt albummal jelentkezik

2021.02.24. 16:01

46 éves a Led Zeppelin "Physical Graffiti" című albuma

2021.02.24. 14:32

Jövő héten vetítik Nagy Dénes filmjét a Berlinalén

2021.02.24. 09:52

Gyanús csomag lepte meg a tűzszerészeket Ohioban

2021.02.24. 09:50

A Brexitre panaszkodik Roger Taylor

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő