Forgalomkorlátozásokra kell számítani a labdarúgó Európa-bajnokság miatt Budapesten, a rendőrség a honlapján térképpel segíti az autósokat abban, hogy hol milyen változásokra számíthatnak. A BKK arra kéri a szurkolókat, hogy lehetőleg közösségi közlekedéssel közelítsék meg a Puskás Arénát és a városligeti szurkolói zónát.

A rendőrségi portálon piros színnel jelölték azokat az utakat, amelyeket hosszabb időre, narancs színnel pedig azokat, amelyeket szakaszosan és időszakosan zárnak le. Kék színűek azok a területek, ahol tilos lesz megállni. A térkép adatai szerint a Puskás Aréna környékén a keddi magyar-portugál mérkőzés miatt hétfő 18 órától kedd éjfélig nem lehet megállni. A térképen a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre kattintva látható az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartama.

A Puskás Aréna környékén – várhatóan kedden 14 órától – lezárják a teljes Verseny utcát, a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között, a teljes Istvánmezei utat, valamint az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között.

A Hungária körúton is számítani lehet időszakos korlátozásra az Egressy út és a Stefánia út között, a Hősök tere környékét, a Dózsa György utat és a keresztező utakat a szurkolói vonulás miatt lezárják, ezért időszakosan járhatatlanná válhat a Thököly út.
Az autósok a rendőrség folyamatosan frissülő honlapján követhetik figyelemmel az aktuális forgalmi változásokat <a href=”http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/uefa-euro-2020/aktualis-forgalomkorlatozasok-budapesten-a”>http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/uefa-euro-2020/aktualis-forgalomkorlatozasok-budapesten-a</a>

A mai mérkőzésre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatsűrítéssel készül, egyben arra kéri a szurkolókat, hogy lehetőleg közösségi közlekedéssel közelítsék meg a Puskás Arénát és a városligeti szurkolói zónát.

A Puskás Arénába a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni, legkorábban a mérkőzés előtt három órával; a szervezők arra kérik a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg a stadionhoz.

A BKK azt tanácsolja, hogy aki nem a meccsre vagy a szurkolói zóna helyszínére megy, az kerülje el a Hősök tere és a Puskás Aréna környékét. Azt javasolják, hogy aki tudja, jó előre tervezze meg az utazását, induljon el időben és fokozottan figyelje a tájékoztatókat.

A Hungária körúton is számítani lehet időszakos korlátozásra az Egressy út és a Stefánia út között, emiatt változhat a Thököly úton az 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 108E, 110-es, 110E, 112-es és 133E, a Dózsa György úton a 20E, 30-as, 30A, 230-as autóbuszok, a 72M, a 75-ös és a 79M trolibuszok, továbbá a 95-ös, 130-as és 195-ös autóbuszok, valamint a 75-ös és a 77-es trolibuszok közlekedése.
A Hősök tere környékét, a Dózsa György utat és a keresztező utakat a szurkolói vonulás miatt lezárják, ezért időszakosan járhatatlanná válhat a Thököly út.
Mindezek miatt jó néhány BKK-járat megváltozott útvonalon közlekedhet vagy ideiglenes megállóhelyen állhat meg. Ha a korlátozások lehetővé teszik a Thököly úti folyamatos közlekedést – várhatóan a mérkőzés után -, akkor az ott közlekedő gyorsjáratok ideiglenesen megállnak majd a Reiner Frigyes park és a Stefánia út-Thököly út megállókban is.

A jegy- és bérletvásárlást a BKK kedden hosszabb nyitvatartási idővel, 21 óráig biztosítja a Keleti pályaudvari ügyfélközpontban és a Puskás Ferenc Stadion metróállomáson lévő pénztárnál.
A BKK jelezte, hogy a közterületi megállókban már nem kötelező a maszkhasználat, de a közösségi közlekedési járatokon és a zárt helyiségekben – így a metróállomásokon – változatlanul érvényben van a maszkviselési szabályai.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

2021.08.03. 14:42

Újabb 80-as évekbeli sláger lépte át az egymilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.08.03. 13:47

Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg a pályafutását

2021.08.03. 12:56

A Genesis volt gitárosa online kapcsolódik be a Djabe koncertjébe

2021.08.03. 11:16

Ma van fehérbor világnapja

2021.08.03. 10:23

Magyar ezüst született vitorlázásban

2021.08.03. 09:54

25 év után újra két magyar dobogós egy versenyszámban

2021.08.03. 08:06

Uniós oltalmat kapott a tuzséri alma és az őrségi tökmagolaj

2021.08.02. 14:49

1975-ben az Eagles dala volt az első a Billboard single listáján

2021.08.02. 13:01

53 éve a Doors második alkalommal hódította meg a slágerlistákat

2021.08.02. 09:42

Horvát zenész a Whitesnake új tagja

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő