Lengyel, osztrák, román és szlovák rendőrök is segítik magyar rendőrök munkáját a Forma-1-es Magyar Nagydíj biztosításában. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta: a rendőrök feladata elsősorban a külföldi szurkolók problémáinak kezelésében való segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése lesz.

Az idei Magyar Nagydíjat július 27. és július 30. között rendezik meg a Hungaroringen. A rendőri biztosítást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság végzi. A versenypálya közelében idén is ideiglenes rendőrörs működik majd július 27. és július 31. között, ennek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon később teszik majd közzé.
A sportrendezvényre várhatóan nagy számban érkeznek majd magyar és külföldi látogatók, emiatt Mogyoród és környékének forgalma jelentősen megnő. A versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján – 2017. július 27., csütörtök reggeltől 2017. július 31., hétfő reggelig – megállási tilalom lesz érvényben.
Emellett több forgalmirend-változásra kell készülni a Hungaroring környékén és az odavezető utakon. Az M3-as autópályán egy ideiglenes lehajtót is megnyitnak majd. A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással és tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

2021.01.24. 11:18

Elment a legendás showman, Larry King

2021.01.24. 08:00

Nagy-Britanniában egymilliárd korsó sör végezte a csatornákban

2021.01.23. 10:44

Harmadszor is elhalasztják az új James Bond-film premierjét

2021.01.22. 14:00

Elmarad a riói karnevál

2021.01.22. 12:54

Édes bűnre csábít a The Rolling Stones

2021.01.22. 12:06

A testmozgás középkorúként javítja az időskori agyműködést

2021.01.22. 08:00

Stílust vált a 80 éves Tom Jones?

2021.01.21. 16:08

Programsorozattal ünnepel a 120 éves Nemzeti Filmintézet

2021.01.21. 13:54

Meghalt Nathalie Delon

2021.01.21. 12:41

A Kiss frontembere soul zenében utazik – érkezik a lemez

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő