Noha 2016-ban világbajnok lett egyéniben, mégis a tokiói olimpián megszerzett bronzérmét tekinti pályafutása csúcsának az öttusázó Kovács Sarolta.

“Ez a karrierem legszebb pillanata” – jelentette ki lelkendezve a székesfehérvári versenyző, aki ezt azzal indokolta, hogy két-három hónapja majdnem minden elúszott számára a térdsérülésével. “Március végén megműtöttek, aztán trombózis alakult ki, így két hónapig nem tudtam edzeni és készülni. Ezért van az, hogy ezt lelkileg sokkal nagyobb sikernek élem meg” – mondta.

Kovács Sarolta arról is beszélt, hogy ebben a rendkívül nehéz időszakban sokat segített neki a mentál trénere, ahogy fogalmazott, “fekve az ágyban csakis mentálisan tudott készülni”. Felidézte, hogy bár edzeni nem tudott, de elment társaival az edzőtáborba is, hogy legalább magába szívja az ottani levegőt.
“Először az úszás után szakadt ki belőlem a feszültség. Utána el is sírtam magam. Tudtam, hogy jó erőben vagyok, de nem tudtam, ez mire elég, mivel nem szerepeltem versenyeken. Nagyon kellett a lelkemnek, mert rég nem értem el ilyen jó időt. A lovaglást élveztem, de rögtön Michelle után nem volt könnyű a pályára lovagolni. Szerencsére a lovam tulajdonosa figyelmeztetett, hogy Eutric bal vállára figyeljek” – elevenítette fel a versenyét Kovács Sarolta, akit saját bevallása szerint kifejezetten feltüzelt, hogy riválisain azt látta a kombinált számot megelőzően, hogy nem számolnak vele.

A friss bronzérmes, akinek egyik edzője az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna, elárulta, a kulcs az volt, hogy pont ugyanúgy csakis magára koncentrált, mint a Moszkvában szerzett világbajnoki címe alkalmával. Nem tudta, ki van előtte és ki van mögötte, úgy érezte, mintha csak ő lenne a pályán és hagyta, hogy a szíve vigye előre.
“Először is pihenni, nyaralni szeretnék. Még fiatal vagyok, szóval eljuthatok Párizsba a következő olimpiára, de nem ígérem meg. Az biztos, hogy kipróbálom az új szisztémát” – beszélt a jövőjéről Kovács arra utalva, hogy a jövőben csoportokba bontva, kieséses rendszerben bonyolítják majd le a versenyeket. “De vonz a katonaság, az edzőség is, illetve tanító néni is szívesen lennék”.

“Csak úgy, mint úszásban” – árulta el Kállai Ákos szövetségi kapitány, mivel engedte a kombinált számra Kovács Saroltát. “Kifejezetten meglepett az úszásban elért ideje, mert ilyen jó eredményt már rég nem úszott. De úgy gondoltam, ha ott megvolt a szíve ehhez a teljesítményhez, akkor most is meglesz, hiába volt már sok negatív élménye futásban”.
A szakvezető arról is beszélt, hogy könnyű együtt dolgoznia Kováccsal, mert nagyon jó a kapcsolatuk, éppen ezért nála tudja azt, mit kell mondania, mi az, ami működik használ neki.
“Most olyat csinált meg, amit még soha: megtartotta a dobogós helyét. Amikor világbajnok lett, akkor olyan előnye volt, hogy előre menekülve nem érték utol” – adott magyarázatot arra Kállai, miért értékeli többre mostani bronzérmét az öt évvel ezelőtti világbajnoki címnél.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2021.09.24. 13:18

64 éves a Jailhouse Rock

2021.09.24. 12:11

Budapest mellett Veszprémben is lesz Kávéházak Éjszakája

2021.09.24. 09:30

Eddig soha nem hallott dallal jelentkezett a Rolling Stones

2021.09.24. 08:09

Egész estés dokumentumfilm készül Kemény Dénes vízilabda-válogatottjáról

2021.09.23. 16:57

Hétvégén visszatér a nyár

2021.09.23. 16:43

Hatalmas titokra derült fény az új Downton Abbey mozifilmmel kapcsolatban

2021.09.23. 11:40

A "Főnök" 72 éves lett

2021.09.23. 11:31

A Procol Harum klasszikusát dolgozta fel Carlos Santana

2021.09.23. 08:03

138 éve született Gundel Károly

2021.09.22. 14:02

Végérvényesen beköszönt az ősz!

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő