A kormány az operatív törzzsel egyeztetve úgy döntött, hogy március elsejéig meghosszabbítja a novemberben bevezetett korlátozó intézkedéseket.

Gulyás Gergely szerint oltás hiányában fennáll egy újabb járványhullám veszélye, az pedig még szigorúbb intézkedések bevezetését vonná maga után. Ezért „a jelenlegi szabályok fenntartása indokolt” – tette hozzá.

A kormány a rendkívüli jogrendet is szeretné meghosszabbítani, ehhez viszont az országgyűlés határozata kell, mivel a kormány saját hatáskörben 15 napig hosszabbíthat, amit meg is tesz február 7-én éjféltől. Ezt követően pedig az Országgyűlést fogja arra kérni, hogy 90 nappal hosszabbítsa meg a rendkívüli jogrendet, amire többek közt azért van szükség, hogy például elrendelhessék a kijárási tilalmat.

A miniszter arról is beszélt, hogy a korlátok enyhítés két esetben lehetséges: ha az aktív fertőzöttek száma nagy mértékben csökken, vagy amikor már kellő számú vakcina áll rendelkezésre. Ezért a kormány február második felében ismét megvizsgálja majd a helyzetet, és dönt a további intézkedésekről.

Hozzátette azt is, hogy a korlátozó intézkedések enyhítésénél, először a vendéglátóhelyeket nyitják újra – bár a miniszter hangsúlyozta, hogy nem lehet tudni pontosan mikor jön el ez a lehetőség.

A Kormányinfón lehangzott az is, hogy az érettségizők és a tanáraik számára sem lesz változás márciusig, vagyis marad a távoktatás, de a kormány bízik abban, hogy az érettségi előtt már tudnak nyitni.

Fotó: Pixabay

2021.03.03. 18:40

Bemutatták a második magyar filmet a Berlinálén

2021.03.03. 13:39

Vigyázzunk a sünökre!

2021.03.03. 12:27

35 éves a "Master Of Puppets"

2021.03.03. 09:16

Új dalt készített a Pet Shop Boys

2021.03.02. 22:56

Megérkezett az első fekete gólya a Gemencbe

2021.03.02. 18:31

36 éve nagyot alkotott a Wham és a „Make It Big”

2021.03.02. 17:07

Online rendezik meg az idei Budapesti Tavaszi Fesztivált

2021.03.02. 11:53

Ma mutatják be a Természetes fényt a Berlinalén

2021.03.02. 11:24

Rekordösszegért adta el Winston Churchil festményét Angelina Jolie

2021.03.02. 08:04

Katalin és Vilmos is oltásra biztatnak

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő