Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza és a koronavírus miatt karanténba kerültek – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.

A főorvos elmondta, a diákok és a felnőttek is jól vannak, panasz- és tünetmentesek, lázuk nincsen. Emlékeztetett, hogy az országos tisztifőorvos 14 napra rendelte el a karantént, így addig valamennyien a kórházban maradnak.
Hangsúlyozta, nem azt kell nézni, hogy honnan érkeztek, hanem, hogy voltak-e veszélynek kitéve; a diákoknak Milánó mellett, egészen közel volt a szállásuk ahhoz a területhez, amelyet az olasz hatóságok hermetikusan lezártak, ezért van szükség a karanténra.

“Folyamatosan ellenőrizzük őket, egészségügyi felügyelet alatt állnak, reméljük, nem lesz semmi baj” – mondta. Hozzáfűzte: az ilyen járványokat csak drasztikus intézkedésekkel lehet megfékezni vagy lassítani, így valószínű az is, hogy további hasonló intézkedések lesznek Olaszországban.
Szólt arról is, hogy az a három magyar, aki (egy óceánjáró hajóról hazaérkezve) korábban került karanténba, továbbra is jó állapotban van. A vizsgálatok alapján nincs nyoma annak, hogy bármely vírusfertőzéstől szenvednének. Nekik péntekig, illetve szombatig kell a kórházban maradniuk.

Forrás: MTI

2021.04.19. 09:30

Megjelent a második, soha nem hallott Gary Moore dal is

2021.04.19. 08:08

Díjat nyert Horvát Lili filmje a Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon

2021.04.18. 08:40

3D nyomtatóval készítenek elefántcsontot Bécsben

2021.04.17. 11:28

Ma a van a denevérek világnapja

2021.04.17. 08:06

Nézői méltatlankodást szült a Fülöp herceg halála miatti televíziós műsorváltozás

2021.04.16. 15:55

A Nemzeti Színházban emlékezhetnek Törőcsik Marira a tisztelői

2021.04.16. 12:24

Phoebe Waller-Bridge mellett Mads Mikkelsen is játszik az Indiana Jones 5. részében

2021.04.16. 09:26

Így szólnak Paul McCartney dalai sztárzenészek előadásában

2021.04.16. 08:47

Elhunyt Törőcsik Mari

2021.04.16. 08:04

Anne Frank naplóját közvetíti az Operett a holokauszt magyarországi áldozatainak napján

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő