Kisfilmen mutatja be a közönségnek az budapesti állatkert az intézménybe nemrég érkezett nőstény perzsa leopárdot, amely egyelőre új otthonával ismerkedik.

Banu, a nőstény perzsa leopárd a jászberényi állatkertből érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe december elején. Mivel a városligeti intézmény a koronavírus-járvány miatt jelenleg zárva tart, ezért leopárdot bemutató videó az intézmény honlapján és közösségimédia-felületein is látható. A fiatal nőstényt a közeljövőben egy 2018-ban Budapestre érkezett hímmel szeretnék összepárosítani – olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményében.

Mint írják, a párduc néven is emlegetett leopárd (Panthera pardus) eredetileg csaknem egész Afrikában, valamint Ázsia jelentős részén is megtalálható, bár az emberi tevékenység miatt a faj szinte mindenütt visszaszorulóban van. Mivel az elterjedési terület más-más, egymástól akár több ezer kilométerre eső területeken, eltérő környezeti feltételekhez kellett a leopárdoknak alkalmazkodniuk, a fajon belül helyi formák,  alfajok alakultak ki.

Ezek egyike a perzsa leopárd (Panther pardus saxicolor), amely eredetileg a Kaukázustól, Törökország égei-tengeri partvidékétől, Szíriától és Libanontól kelet felé egészen Pakisztánig terjedő térségben őshonos, de ezen a területen belül mára több kisebb élőhelyfoltra szorult vissza. Mivel a perzsa leopárdok a Kaukázusban és hegyek között is előfordulnak, a hideget, a havat is jól tűrik. A leopárdok különböző alfajai közül épp azért nőnek a perzsa leopárdok a legnagyobbra, mert a nagyobb test könnyebben védhető a hideg ellen – emlékeztet a kommüniké.

Csökkenő egyedszáma és zsugorodó élettere miatt a perzsa leopárd a leopárdok veszélyeztetett alfaja. Természetvédelmi célú állatkerti szaporításukat Európában az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által életre hívott tenyészprogram hangolja össze. A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2003 óta foglalkoznak perzsa leopárdokkal, így a hazai közönség először a fővárosban láthatott ilyen állatokat. Az elmúlt években hét kölyök nőtt fel sikeresen.

Forrás: MTI

Fotónk illusztráció: Pixabay

2021.04.21. 10:10

Naomi Cambell számára Kenya a nyugalom szigete

2021.04.21. 09:24

Online filmvetítéssel ünneplik a magyar film napját

2021.04.21. 09:24

Eltűnhet Nagy-Britannia utcáiról a kutyafajta, amelyről Beatles dal is született

2021.04.21. 08:06

5 éve nincsen velünk Prince – nyáron érkezik az eddig kiadatlan albuma

2021.04.20. 13:43

29 éve rendezték a "A Concert For Life"-ot Freddie Mercury emlékére

2021.04.20. 12:10

A lakosság harmada bízik abban, hogy idén elmehet nyaralni

2021.04.20. 11:22

Az István, a király koncertváltozatával támogatják Áder János alapítványát

2021.04.20. 09:36

„Led Zeppelin: The Biography“ – könyvet írtak a rocktörténet egyik legmeghatározóbb zenekaráról

2021.04.20. 08:10

Angol nyelvű francia filmmel nyit a 74. cannes-i filmfesztivál

2021.04.19. 15:18

Érkezik a Black Sabbath „Sabotage” albumának remasterelt kiadása

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő