Szerdától ismét palacsintafesztivált rendeznek Derekegyházon, a Csongrád megyei községben a folyamatosan sülő édesség mellett változatos szórakoztató programok várják az érdeklődőket.

A fesztivál több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a Szentestől 13 kilométerre található faluban. Ez idáig szinte minden évben új rekordok születtek, volt, amikor a legtöbben sütötték egy helyen a palacsintát, máskor a derekegyháziak büszkélkedhettek az ország leghosszabb, legkülönlegesebb, legnagyobb palacsintájával. 2013-ban 24 órán keresztül sült a palacsinta és több mint 24 ezer készült el egy nap leforgása alatt.

Idén rekordkísérletet nem terveznek, e nélkül is népszerű a fesztivál, de különlegességekben nem lesz hiány.

A látogatók természetesen megkóstolhatják a derekegyházi palacsintát, de ha szívesen sütnék a finomságot, azt is megtehetik. A fesztivál hétköznapjain a “házigazda” szerepet minden nap más környékbeli település vállalja, akik a palacsintasütés mellett produkcióval mutatkoznak be esténként, amelyet élőzenés koncertek követnek.

A fesztivál hétvégéje egyben a vb-döntőé is, így a rendezvényen hangsúlyos szerepet kap a futball, a községben felállított szalmabálaszobrok is népszerű labdarúgókat formáznak.

Forrás: MTI, fotó: Pixabay

2021.05.08. 09:08

Rekordszámú új szóval gazdagodott a pandémia alatt a francia nyelv

2021.05.07. 11:23

Magyar nagymamák és nagypapák sütireceptjeit is várja a bécsi Vollpension

2021.05.07. 11:20

Postai bélyegsorozattal tisztelegnek Paul McCartney előtt Nagy-Britanniában

2021.05.07. 10:42

Gyerekkönyvet írt Meghan Markle

2021.05.07. 08:26

David Prowse Star Wars-forgatókönyve 23 ezer fontért kelt el

2021.05.07. 08:08

Külön is kiadták a „Finding Wildflowers”-t Tom Petty eddig kiadatlan dalaival

2021.05.06. 14:32

Bíróságra megy a Nirvana egy grafika miatt

2021.05.06. 12:08

Gyorsított eljárással kaphatnak brit letelepedési engedélyt külföldi Nobel - és Oscar -díjasok is Nagy-Britanniában

2021.05.06. 09:12

A magyarok fele belföldi szállodákban üdülne a korlátozások feloldása után

2021.05.05. 14:24

Film készül Erőss Zsolt özvegyéről

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő