A világpremierrel egy időben kedden Magyarországon is megjelent Ken Follett új regénye, az Egy új korszak hajnala, amely a több mint három évtizede megírt világsiker, A katedrális előzménytörténete.

“Follett A katedrálist folytató két regényt, a 2007-ben megjelent Az idők végezetéig, valamint a három éve kiadott A tűzoszlop című kötetet is azért írta meg, amiért most az előzményt: izgatta a szélesebb kontextus, hogy honnan jön a történet és hová fut ki” – mondta Rózsa Judit, a kötet szerkesztője, a Follett-regényeket Magyarországon megjelentető Gabo kiadó munkatársa.

A világhírű walesi író új regénye a korai középkorban (amit a szerző sötét kornak nevez), 1000 körül játszódik Angliában, ahol Kingsbridge, amely később várossá, egyházmegyei székhellyé válik, még csak egy kis falu.

“Az emberiség ezen időszakából lényegesen kevesebb írásbeli emlék maradt fenn, mint a későbbi korokról, de van néhány tárgy, amely sokat elmond. A végzettségét tekintve történész Follett nagy háttérmunkával, komoly apparátus bevonásával írja regényeit, ezúttal forrásként szolgált a híres bayeux-i falikárpit is. A hatalmas hímzés nemcsak Anglia 1066-os, normannok általi elfoglalását meséli el képregényszerűen, de rengeteget elárul arról, hogyan éltek akkor az emberek. Follett különböző skanzenekben az egykori házak felépítését tanulmányozta, az oslói Viking Múzeumban a hajómaradványokat” – mesélte a szerkesztő.

Akárcsak más regényei esetében (több mint harmincat írt eddig), Follett az Egy új korszak hajnalánban is az emberi intrikára, a hűségre, a szerelemre, az árulásra fűzi fel a cselekményt. Britannia a Római Birodalom bukását követő évszázadokban hanyatlik, a nagybirtokosok – akárcsak a regény egyik női főszereplője, Ragna – uralkodnak saját területükön, 1000 körülre azonban a király megpróbál érvényt szerezni a jognak és a törvényességnek.

Az Egy új korszak hajnala több mint húsz országban, köztük Magyarországon is megjelent szeptember 15-én, a több mint nyolcszáz oldalas magyar fordítást Bihari György és Sóvágó Katalin készítette.

Ken Follett, aki az elmúlt másfél évtizedben A katedrális-trilógia mellett egy másik trilógiát, a 20. század történetét öt család sorsán át feldolgozó Évszázadot is megírta, már dolgozik új könyvén, ennek témája egyelőre nem publikus.

Az író 2004-ben megjelent regénye, Az ördög műve középpontjában egy vírus és az ellene kifejlesztett szer áll, bár teljesen más kontextusban, mint napjainkban a valóságban.

A 71 éves Ken Follett a legnépszerűbb írók egyike, művei világszerte több mint 160 millió példányban keltek el. Többször járt Magyarországon, például 2009-ben, amikor ellátogatott Fótra, A katedrálisból készült tévésorozat forgatására.

Forrás: MTI

Fotó: Beatriz Velasco/Getty Images

2021.04.14. 12:42

Hét magyar arany születhet a tokiói olimpián

2021.04.14. 08:18

Júniusban nyithat a Margitszigeti Színház

2021.04.14. 08:12

Micsoda páros! Mick Jagger és Dave Grohl elkészítette a "nyár slágerét"

2021.04.14. 08:06

Megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

2021.04.13. 15:06

Fél évszázados a "Brown Sugar" és a The Rolling Stones híres logója

2021.04.13. 13:30

56 éves lett a Beatles egyik legnagyobb slágere

2021.04.13. 10:10

Óva int a kelet-európai kutyaszaporítóktól Bécs

2021.04.13. 09:22

Több mint 110 000 dollárért kel el Kirk Hammett gitárja

2021.04.13. 08:06

Fülöp hercegre emlékeztek unokái és Boris Johnson

2021.04.12. 12:23

Augusztusban tartják a VeszprémFestet

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő