Szombaton ünnepelte 100. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka.

A születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen újságírói kérdésre azt mondta, ez az évforduló pont ugyanolyan számára, mint amikor 60 éves volt.

“Élek, jól élek, szeretek élni. Az egészség a lényeg, a születésnap egyáltalán nem fontos, csak a jó élet”

– mondta jókedvűen Keleti Ágnes, akinek a napjai elmondása szerint jól telnek.

“Csak szép idő legyen” – kívánta születésnapja alkalmából a sportoló, akiről egész estés dokumentumfilm készül “Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” címmel Oláh Katalin rendezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.

Keleti Ágnes a legtöbb olimpiai éremmel (tíz) rendelkező magyar női sportoló, nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a legidősebb ötkarikás érmes is.

Az Újpesti Torna Egylet szerdán jelentette be, hogy az ötszörös olimpiai bajnokról nevezi el a közelmúltban felújított tornacsarnokát. Izraelben pedig, ahol a melbourne-i olimpia után telepedett le, róla nevezik el a szertorna-bajnokságot.

Életmű díjat adott át Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznak 100. születésnapja alkalmából Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB) elnöke.

“Keleti Ágnes karrierjét mind versenyzőként, mind egyetemi tanárként, oktatóként az elfogadás, a tolerancia jellemezte, mely a fair play egyik alapeszméje. Hosszú évek, évtizedek óta ismerjük egymást, bízom benne, hogy ez így marad még jó ideig” –

idézte Kamuti Jenőt a testület szombati közleménye.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021.11.30. 16:26

Szigorodik az állatvédelmi törvény

2021.11.30. 14:00

Billy Idol 66!

2021.11.30. 12:00

Lisztet és Chopint játszik az okospad

2021.11.30. 10:00

„Sötét illattal” jelentkezett a Balck Sabbath gitárosa

2021.11.30. 08:00

Megkezdődött az énekesmadár-etetési szezon

2021.11.29. 16:00

Julia Roberts és George Clooney miatt átépítettek egy fél szigetet

2021.11.29. 14:00

Idén hamarabb kezdtük el a karácsonyi bevásárlást

2021.11.29. 12:00

Idén is az Advent Bazilika lehet Európa legjobb karácsonyi vására

2021.11.29. 10:00

Új dokumentumfilmet mutattak be Freddie Mercury utolsó napjairól

2021.11.29. 08:00

A héten érkezik az igazi tél

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő