A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. Az átállás felmenő rendszerben történik majd, az új formátumú¸ négy betűből és három számból álló táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg 2022. július 1-jétől.

Az új rendszámtáblákról született kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása. A mostanit felváltó formátum tartósan megoldja a gépkocsik hatósági jelzéssel való ellátását és semmilyen anyagi vagy adminisztrációs többlet nem jelent az autótulajdonosok illetve üzemeltetők számára. Illetve a jelenleg forgalomban lévő rendszámtáblákat nem kell újra cserélni – az új, hosszabb rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket.

A jövő júliustól kiadható rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók vagy a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel.

Egyéni rendszámtáblát a jövőben is lehet majd igényelni, az új rendelet szerint:
„Legalább 3, legfeljebb 6 folyamatos betűjelből és legalább 1, legfeljebb 4 folyamatos számjegyből, együttesen 7 jelből állhat majd. Ékezetes magánhangzók nem lehetnek benne, a számjegyek helyén nem szerepelhetnek csak nullák.”

A muzeális jellegű járművekre kiadható OT rendszámok készlete szintén kimerülőben van, azok a továbbiakban a két betűjel mellett az eddigi három helyett négy számjegyet tartalmaznak majd.
Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák is, az eddigi “E”, “M”, “P”, “SP” és “Z” betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen “I” betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek.

A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek. A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését.

Forrás: MTI /Magyar Közlöny

Kép: Magyar Közlöny

2021.09.23. 08:03

138 éve született Gundel Károly

2021.09.22. 14:02

Végérvényesen beköszönt az ősz!

2021.09.22. 13:28

Isten éltesse a 70 éves David Coverdale-t!

2021.09.22. 11:32

Érkezik Rod Stewart 31. stúdióalbuma

2021.09.22. 09:36

Clint Eastwood filmjével nyílik meg a 34. Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál

2021.09.22. 08:04

Csak a zene van - Charlie Band + Tátrai Band novemberben az Arénában

2021.09.21. 16:33

Újra Vizes Gálát rendeznek a Duna Arénában

2021.09.21. 14:56

Eric Clapton mégsem tartotta magát az ígéretéhez?

2021.09.21. 11:29

Picasso kilenc alkotását adományozta Franciaországnak a művész lánya

2021.09.21. 09:38

Immár hét Prince kislemez van „minden idők legjobb 500 dala” közt – a lista 17 év után frissült

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő