A Warner Bros. székházában van miért nevetni. A Joker (Joker, már a mozikban) első ránézésre kockázatos vállalkozásnak tűnhetett – de úgy látszik, érdemes hazardírozni.

A DC univerzumán kívül játszódó történet, amely Batman egyik fő ellensége Jokerré válásának alternatív verzióját mutatja be, megbabonázta a nézőit. Ez a fim a Warner idei legnagyobb világsikere: jelenleg több mint 550 millió dolláros bevételnél tart. A statisztikák és a rekord listák szerint a Wonder Woman és az Aquaman súlycsoportjába tartozó film Todd Phillips rendező, valamint Joaquin Phoenix és Robert DeNiro pályafutásának is a legsikeresebbje. Az előrejelzések szerint a Joker teljes bevétele végül az egymilliárd dollárt is meghaladhatja.
Úgy tűnik, bevált Joaquin Phoenix módszere, aki a bohóccég főnökét játszó színész, Josh Pais szerint a következőket mondta, amikor a rendező későbbi partnereiről akart egyeztetni vele.
– Mindegy, ki szerepel a filmben – mondta állítólag Phoenix kollégái füle hallatára. – Gondolom, úgyis jó színészt hozol a stábba. Egy feltételem van: hülyét ne hozz ide. Dolgozzunk csupa jó fejjel!
A módszer működik: az eredmény káprázatos.

2020.10.06. 08:30

Nekünk fontos hallgatóink véleménye: Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban!

2020.10.21. 17:00

Portréfilm a mozikban Ronnie Woodról, a Rolling Stones gitárosáról

2020.10.21. 16:15

A Bochkor műsorvezetői élő adásban oltatták be magukat influenza ellen

2020.10.21. 15:50

Elkészült a londoni 6:3 felvételének digitális változata

2020.10.21. 11:20

EZ AZ a nap: 5 éve tartottuk a Vissza a jövőbe-napot!

2020.10.21. 09:42

Ó, azok a '80-as évek: ikonikus filmjelenetekkel készült klip

2020.10.20. 14:00

Meghalt James Redford, Robert Redford fia

2020.10.20. 09:17

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban – fogadják szeretettel Vas Maya TOP 10-es listáját

2020.10.19. 10:19

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban – bemutatjuk Várkonyi Attila TOP 10-es listáját!

2020.10.19. 09:07

Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat

2020.10.18. 13:35

"Nagyon szeretem a Retro Rádió minden kedves hallgatóját!" - gyönyörű bejegyzéssel ünnepel Várkonyi Attila

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő