Felültünk csütörtökön a nosztalgiavonatra – ahogy Hepi Endre is fogalmazott. Témánk a Téka-sztorik, és a VHS-kultusz volt.

“Jó reggelt, jó kölcsönzést” – kezdte vendégünk, Csizmazia „Cheese” Gábor filmszakértő, a Volt egyszer egy téka rendezője a csütörtöki Retro Reggelben. Szóba került Hudák Anita Nyírmeggyesi vegyes boltban található kölcsönző-beli élménye is.

“Ez is lett egyébként a tékák ‘továbbélése’ – a kölcsönzés mellett más szolgáltatást is nyújtottak az üzletek, pl. szolit, vagy lottózót működtettek” – reflektált a vegyes boltos tékára Cheese.

Cheese az Odeon-videotéka aranykoráról is mesélt, elmondta, hogy ott bizony Steven Seagaltól Bergmanig mindent megtalálhattak a kölcsönzők.

“Nekünk ez több volt mint egy hivatás” – mondta.

“Az első Odeon-téka ’93 körül alakult, világszinten már a ’80-as években zakatolt a VHS kölcsönzés. Tarantino is így kezdte, ő is tékában dolgozott – örömteli kollégának nevezni”  – tette hozzá nevetve vendégünk.

Miért kellett visszatekerni a kazettát?

“Bizonyos tékákat eltartott az emberi lustaság. De egyébként azért kellett, hogy egyből készen adjuk tovább a filmet” – mondta Csizmazia „Cheese” Gábor.

Pult alatti filmek

Ha valaki nagyon keresett egy olyan filmet, ami hivatalos forgalomban jelent meg, akkor megszerezték: az Odeonban azonban annyira központi helyzetben voltak, hogy náluk minden film eredeti volt.

Volt egyszer egy téka

A Volt egyszer egy téka egy 2018-ban, jórészt közösségi finanszírozásból készült és a Vertigo Média Kft. forgalmazásában bemutatott dokumentumfilm, melyben néhány lelkes volt tékás és filmkedvelő emléket állít a megszűnt Odeon tékának, az egész videókorszaknak és a nyolcvanas évek VHS aranykorának. Rendezője és írója Csizmazia “Cheese” Gábor, világpremierje a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programjában volt 2018. szeptember 16-án.

“Elhangzik a dokumentumfilmben is, hogy a téka úgy működött mint egy fodrászat, vagy pszichiátria: rengetegen elmesélték itt, hogy mi történt velük, titkok tudói voltunk. A Corvin videotéka végül 22 évig működött, generációkat láttunk felnőni. Puskás Peti barátom pl. gyerekként kezdett el hozzánk járni, és aztán egyszer csak mesélte, hogy megy egy tehetségkutató műsorba, a Megasztárba… Voltak híresen renitens, ma már celeb vendégeink is. A dokuban megszólal Rudolf Péter is, akit mint színészt kértünk fel, hogy jelenítse meg a tipikus kölcsönzői alanyokat – később kiderült, hogy ő is évekig kölcsönzött itt.” – avatta be a Retro Rádió hallgatóit Csizmazia „Cheese” Gábor.

2023.09.24. 10:00

66 éves a Jailhouse Rock

2023.09.23. 12:00

A "Főnök" 74 éves lett

2023.09.22. 16:00

Kürtőskalácsokat kóstolhatunk az Állatkertben

2023.09.22. 14:00

Madonna 36 éve állt először a brit albumlista élére

2023.09.22. 12:00

Isten éltesse a 72 éves David Coverdale-t!

2023.09.22. 10:48

Még 1 koncert Presser Gáborral – a Retro Rádióval ott lehet a VIP főpróbán!

2023.09.22. 08:00

Megnyílt a Szépművészeti Renoir-kiállítása

2023.09.21. 14:00

A Doors-szal elveszhetünk a Mátrixban

2023.09.21. 12:00

Eric Clapton zenével támogatja Kennedy Jr. választási kampányát

2023.09.21. 10:00

Az Európai Filmakadémia életműdíjjal tünteti ki Vanessa Redgrave-et

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő