A címadó „Welcome 2 America” után itt a „Born 2 Die”, amelyben a legendás zenész partnerei Shelby J., Liv Warfield és Elisa Fiorillo, Tal Wilkenfeld basszusgitáros és Chris Coleman dobos.

A „Welcome 2 America” július 30-án jelenik meg. Az albumot – amelyről úgy tartják, hogy Prince eddigi leghatározottabb politikai állásfoglalását tükrözi – öt évvel Prince halála után adják ki. A zenékkel, amelyek felkerültek a lemezre, a többszörös Grammy-díjas Prince 2010 és 2012 között turnézott. Hogy a koncert lineupját adó dalokat miért nem adta ki lemezen, soha nem derült ki.

Most azonban a rajongók legnagyobb örömére a “Welcome 2 America” című korong már tény – rajta 11 eredeti felvétellel, valamint a Soul Asylum “Stand Up and B Strong” című dalának feldolgozásával.
A CD-n és bakeliten elérhető album deluxe kiadásban is elérhető lesz, amely tartalmazza Prince 2011-es, Inglewood The Forum arénában adott koncertjének felvételét is.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

2021.07.24. 08:57

Szilágyi Áron nyolcaddöntős férfi kardban

2021.07.24. 08:56

Megnyílt a prágai John Lennon-fal múzeuma

2021.07.23. 14:22

Jógázás, távol-keleti kultúra és lótuszvirágzás a szegedi füvészkertben

2021.07.23. 12:25

Protokoll feladatokat lát el az olimpia egyetlen magyar önkéntese

2021.07.23. 10:11

Martin Gore 60 éves!

2021.07.23. 08:08

A tavaly is győztes RSM nyerte az 53. Kékszalagot

2021.07.22. 14:33

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjének világpremierje

2021.07.22. 11:02

Kilenc új dalt írt a Rolling Stones a „Tattoo You” 40. jubileumára

2021.07.22. 09:30

74 éve született Don Henley, az Eagles alapító tagja

2021.07.22. 08:02

Natalie Imbruglia újabb dallal jelentkezett - érkezik az új album is

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő