Eredeti nevén Anna Mae Bullock, a rock and roll halhatatlanjainak tagja 1939. november 26-án született Nutbush-ban.

Az énekesnő férje, Ike Turner oldalán kezdte meg zenei pályafutását az Ike & Tina Turner Revü tagjaként a hetvenes években. Legnagyobb sikereik a River Deep, Mountain High vagy az 1971-es Proud Mary voltak.

A házasságukon belüli sorozatos erőszak miatt végül 1978-ban elváltak, Tina szólókarrierbe kezdett.

Filmezéssel is foglalkozott, az 1975-ös Tommy című filmben, később Mel Gibson partnereként volt látható a Mad Max 3. – Az igazság csarnokán innen és túl című filmben, amelynek betétdala, a We Don’t Need Another Hero azonnal slágerré vált.

1993-ban Tina feltűnt Az utolsó akcióhősben is. A világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockénekesnőjének számít, a Rolling Stone magazin beválogatta minden idők 100 legnagyobb énekese közé.

Albumai világszerte mintegy 200 millió példányban keltek el, és egyedülálló módon több koncertjegyet adott el, mint bármely más önálló előadó a történelemben. 2005-ben George W. Bush Kennedy-díjjal tüntette ki a Fehér Házban.

Turner minden idők legidősebb Vogue-címlaplánya lett, amikor 2013 áprilisában, 73 éves korában a híres divatmagazin német kiadásának címlapján szerepelt. 2013 júliusában új házasságot kötött Ervin Bachhal, majd július 21-én buddhista szokás szerint tartottak ünnepséget. A 120 vendég között volt Oprah Winfrey, David Bowie és Eros Ramazzotti.

Még ebben az évben megkapta a svájci állampolgárságot és elhagyta az amerikait.Zürich mellett, Küsnachtban él házastársával. Ezen kívül még ingatlana van Kölnben, Londonban, Los Angelesben és a Francia Riviérán.

Forrás: ezenanapon.hu, Wikipedia, Retro Rádió
Fotó: Puzzlepix

2021.05.11. 17:24

Tina Turnerre voksolt a legtöbb rajongó a Rock & Roll Hall Of Fame szavazásán

2021.05.11. 10:58

Tom Cruise visszaadja Golden Globe-díjait

2021.05.11. 10:45

Ősszel indul, és 26 országot jár be az Európát összekötő expressz

2021.05.11. 09:04

Egy hétig titkolta három leopárdja szökését egy kínai szafaripark

2021.05.10. 15:06

Kibővített tesztkínálattal és fokozott ellenőrzéssel nyit Bécs

2021.05.10. 12:16

Május végén érkezik a mozikba az Oscar-díjas Ígéretes Fiatal Nő

2021.05.10. 10:20

Nyitnak a BKV múzeumai

2021.05.10. 09:24

Tom Jones 80 évesen újra bevette a brit slágerlistákat

2021.05.10. 09:00

Ma van a Madarak és Fák Napja

2021.05.09. 08:36

Isten éltesse Billy Joelt!

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő