103. születésnapját ünnepli december 9-én Kirk Douglas.

Igaz, hogy Kirk Douglas már csak segítséggel tud közlekedni, de aktív életet él, sőt fia, Michael Douglas elmondása szerint a kö­zösségi médiában is jelen van, és lelkes FaceTime felhasználó.

Egy legendáról:

Kirk Douglas a tizenhetedik az Amerikai Filmintézet AFI’s 100 Years… 100 Stars című, a 100 legnagyobb férfi filmlegendát felsoroló listáján.

Nehéz gyermekkora ellenére kiválóan tanult, sportolt, az egyetemen birkózásban és színjátszásban is jeleskedett. New Yorkban az Amerikai Színművészeti Akadémia diákja volt, közben több mint ötven különböző munkahelyen dolgozott, hogy előteremtse a tandíjat.

A harmincas évek végén, amikor színpadi pályafutása elindult, nevét Kirk Douglasre változtatta (Issur Danielovitch Demsky néven született). Amerika hadba lépése után, 1941-ben bevonult a haditengerészethez, a színpadra csak 1945-ben tért vissza. A következő évben kezdődött filmes pályafutása, melynek során mindvégig sikerült elkerülnie a beskatulyázást, drámai hősöket, romantikus és modern figurákat egyaránt hitelesen személyesített meg, alakításait a természetesség mellett lélektani elmélyültség jellemezte.

Tiszteletbeli Oscar-díját 1996-ban vette át.

A színészt természetesen fia, Michael a közösségi hálón (az Instagramon) is felköszöntötte:

100. születésnapját a Beverly Hills Hotelben ünnepelte, családja és számos barátja, köztük Don Rickles, Jeffrey Katzenberg, Steven Spielberg, felesége Anne, Michael fia és menye Catherine Zeta-Jones társaságában.

Retro Rádió, Wikipedia

Fotó: Puzzlepix

2021.04.21. 16:18

65 éve vezette először a slágerlistát Elvis Presley

2021.04.21. 10:10

Naomi Cambell számára Kenya a nyugalom szigete

2021.04.21. 09:24

Online filmvetítéssel ünneplik a magyar film napját

2021.04.21. 09:24

Eltűnhet Nagy-Britannia utcáiról a kutyafajta, amelyről Beatles dal is született

2021.04.21. 08:06

5 éve nincsen velünk Prince – nyáron érkezik az eddig kiadatlan albuma

2021.04.20. 13:43

29 éve rendezték a "A Concert For Life"-ot Freddie Mercury emlékére

2021.04.20. 12:10

A lakosság harmada bízik abban, hogy idén elmehet nyaralni

2021.04.20. 11:22

Az István, a király koncertváltozatával támogatják Áder János alapítványát

2021.04.20. 09:36

„Led Zeppelin: The Biography“ – könyvet írtak a rocktörténet egyik legmeghatározóbb zenekaráról

2021.04.20. 08:10

Angol nyelvű francia filmmel nyit a 74. cannes-i filmfesztivál

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő