Hőség és heves zivatar miatt is adtak ki figyelmeztetéseket szerdára. Az országos tisztifőorvos csütörtök éjfélig rendelte el a másodfokú intézkedését, a hőségriasztást.

Szerdán már csak a Duna vonalában és attól keletre alakulhat 27 fok felett a napi középhőmérséklet, de az Alföld és a Tiszántúl nagy részén még a 29 fokot is meghaladhatja. Emiatt harmadfokú figyelmeztetést adtak ki Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Budapestre, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves és Tolna megyére másodfokú, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.

Az ország nagy részén az UV-B-sugárzás is nagyon erős lesz. Az előrejelzés szerint szerdán a minimumhőmérséklet 17-25 fok között alakul, a hűvösebb a Duna-Tisza közi homokhátságokon és az északi völgyekben lesz. A maximumok általában 31-39 fok között alakulnak, de északnyugaton ennél már pár fokkal hűvösebb lesz, délkeleten viszont akár a 40 fokot is elérheti a hőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálattól felhívták a figyelmet arra is, hogy szerda hajnaltól a déli órákig elsősorban a Dunántúl nyugati felén fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Átmeneti szünetet követően, a késő délutáni óráktól viszont már főként az ország középső sávjában várhatók szórványosan záporok és akár heves zivatarok. A zivatarok dél felől észak felé haladva akár rendszerbe is szerveződhetnek.
A legintenzívebb zivatarokat viharos (60-80, akár ennél is erősebb széllökés, intenzív csapadék, valamint (2-3 centiméter átmérőjű jégdarabokkal) jégeső kísérheti. Az ország északkeleti harmadán az éjszakai órákig is kitarthatnak a zivatarok.

Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Tolna megyére adtak ki másodfokú, míg Békés, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést.

Az országos tisztifőorvos és az Országos Meteorológia Szolgálat hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak. Az országos tisztifőorvos három fokozatot rendelhet el.
Müller Cecília országos tisztifőorvos csütörtök éjfélig rendelte el másodfokú intézkedését, a hőségriasztást.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.09.21. 11:29

Picasso kilenc alkotását adományozta Franciaországnak a művész lánya

2021.09.21. 09:38

Immár hét Prince kislemez van „minden idők legjobb 500 dala” közt – a lista 17 év után frissült

2021.09.21. 08:08

Rendhagyó Bob Dylan-est a PesTexten

2021.09.20. 13:32

Sir Elton John 2023-ra halasztotta az európai turnéját

2021.09.20. 11:27

Ma ünnepeljük a Béke Nemzetközi Napját

2021.09.20. 09:28

"Még korai új Metallica albumról beszélni"

2021.09.20. 08:13

A korona és a Ted Lasso vitte el a fő díjakat az Emmy-gálán

2021.09.20. 08:09

A héten négy estén át mozizhat a közönség a Bazilika előtt

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő