Idén június 24-től 26-ig rendezik meg a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivált. Az immár tizenhat éves rendezvényen koncertet ad Snétberger Ferenc, a Venti Chiavi Trió és Pusztai Antal.

“Nehéz másfél év van mögöttünk, a járványhelyzet tavaly a Balatonfüredi
Gitárfesztivál megrendezését is lehetetlenné tette. A szervezés több hónapos munkája még mindig bizonytalanságban telt, de egyre inkább látszott, hogy idén, ha visszafogott keretek közt is, de ismét szólhat a gitár a Balaton partján” – mondta Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a fesztivál művészeti vezetője.

A nyitóesten, június 24-én a 2019-ben a világ legnagyobb nemzetközi versenyén, az amerikai GFA-n második helyezett Venti Chiavi Gitártrió, Ritter Zsófia, Tóth Álmos és Kormos Balázs közös formációja ad koncertet.

Másnap Pusztai Antal műsora egyfajta utazást kínál a klasszikus zenétől a dzsesszig: a gitárművész mindkét műfajban nyert komoly nemzetközi versenyeket. A Bécsben élő művész számos világsztárral játszott egy színpadon, köztük volt Pat Metheny és BB King is; balatonfüredi fellépése után két héttel, július 7-én a Grammy-díjas gitárossal, Lee Ritenourral fog közös koncertet adni Montreux-ben.

A fesztivál záróestjén Snétberger Ferenc játszik. A Kossuth-díjas, Berlinben élő gitárművész a közelmúltban a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét is kiérdemelte.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.08.03. 14:42

Újabb 80-as évekbeli sláger lépte át az egymilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.08.03. 13:47

Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg a pályafutását

2021.08.03. 12:56

A Genesis volt gitárosa online kapcsolódik be a Djabe koncertjébe

2021.08.03. 11:16

Ma van fehérbor világnapja

2021.08.03. 10:23

Magyar ezüst született vitorlázásban

2021.08.03. 09:54

25 év után újra két magyar dobogós egy versenyszámban

2021.08.03. 08:06

Uniós oltalmat kapott a tuzséri alma és az őrségi tökmagolaj

2021.08.02. 14:49

1975-ben az Eagles dala volt az első a Billboard single listáján

2021.08.02. 13:01

53 éve a Doors második alkalommal hódította meg a slágerlistákat

2021.08.02. 09:42

Horvát zenész a Whitesnake új tagja

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő