A Balaton élővilágát bemutató nyílt napot pénteken, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) tihanyi székhelyén tartják, ahol vezetett séta és előadás is várja az érdeklődőket.

A Nyílt nap a Limnológián című rendezvény célja, hogy bepillantást nyújtson a nagyközönségnek a Balaton élővilágába, valamint az édesvizek környezettani kutatására irányuló kiterjedt tevékenységbe.

Az eseményen a tihanyi kutatóintézet parkjában kihelyezett akváriumokban a balatoni halfajok mellett makrogerincteleneket is láthatnak az érdeklődők, köztük az invazív cifrarákot. De kiderül, hogy mire lehet jó a vándorkagyló, és hogyan járulnak hozzá az édesvízi kisrákok a vízminőség védelméhez.
A kutatók a nap folyamán többször bemutatják, hogyan zajlik a mintavétel a gyakorlatban, illetve hogy a vett mintákban hogyan keresnek vízi gerincteleneket. Bemutatják a Közép-Európában egyedülálló mezokozmosz-rendszert, amelynek segítségével a kutatók a sekély tavakban zajló folyamatokat modellezik, és olyan globális kérdésekre is válaszokat keresnek, mint például a klímaváltozás.

A nyílt napon több alkalommal lesz vezetett tudományos túra az épületben. Egyebek mellett arra is fény derül, hogy mik azok a mikroszennyezők, és milyen hatással vannak a vízi élőlényekre. Műholdképek is láthatók lesznek a Balatonról, a vízáramlást pedig látványos fizikai kísérletekben modellezik a kutatók.

A Balaton madarairól tartott előadáson szó lesz egyebek mellett arról, hogy okoz-e gondot a kormorán a Balatonon, vagy hogy mennyi most a hattyúk létszáma. Egy másik előadás a Balaton-kutatás horgászati vonatkozású eredményeit ismerteti.
A látogatók tudásukat kvízjátékban tesztelhetik és díjat kapnak a nyílt napon készülő legötletesebb gyerekrajzok is.
A részletes program a BLKI honlapján érhető el.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.09.21. 11:29

Picasso kilenc alkotását adományozta Franciaországnak a művész lánya

2021.09.21. 09:38

Immár hét Prince kislemez van „minden idők legjobb 500 dala” közt – a lista 17 év után frissült

2021.09.21. 08:08

Rendhagyó Bob Dylan-est a PesTexten

2021.09.20. 13:32

Sir Elton John 2023-ra halasztotta az európai turnéját

2021.09.20. 11:27

Ma ünnepeljük a Béke Nemzetközi Napját

2021.09.20. 09:28

"Még korai új Metallica albumról beszélni"

2021.09.20. 08:13

A korona és a Ted Lasso vitte el a fő díjakat az Emmy-gálán

2021.09.20. 08:09

A héten négy estén át mozizhat a közönség a Bazilika előtt

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő