“A felkeléssel sosem volt problémám, a kollégiumban ki is lógtam emiatt a sorból. Tisztán emlékszem arra a pár napra, amikor először mentem általános iskolába, amikor a szüleimmel Szegeden, a Kárász utcában vettünk meg mindent. Emlékszem a postaironra, a korongokra…” – mesélte.

Várkonyi Attila azt is elmondta, hogy annyira pici volt, hogy nem ért le a lába a székről, ezért kapott a tanítónénitől egy sámlit.

“A nagymamáimnak köszönhetően már tudtam olvasni, néha unatkoztam is egy kicsit, ezért elsőben megkaptam a Brúnó kapitány kalandjai című könyvet, és amíg a többiek a betűkkel ismerkedtek, én olvashattam. A számok országában is otthon éreztem magam – és hiába provokáltak, én mindig nagyon vártam az iskolát. Később, az egyetemi évek alatt felesleges időtöltésnek éreztem a nyári szünetet, dolgoztam is tanársegédként. Remélem, hogy a kislányom, Lilien is hasonlóan fog házzáállni. A tanulás mellett annyi jó dolog van a suliban, ezt nem érdemes elfelejteni.” – avatta be hallgatóinkat.