A világcég kínai gyártópartnereit már többször érte az a vád, hogy az eszközöket összeszerelő gyári munkások rendkívül munkaterheltek és alig kapnak fizetést.

Hogy mégse kelljen több pénzt áldozni a gyártásra, a manuális munkát szakmai gyakorlat címszó alatt középiskolás diákoknak adták ki, akik több héten át, napi 12 órában robotoltak a gyártósorok mellett. Munkájukért némi fizetést is kaptak, de rendszeresen túlóráztatták őket. 28 diák egyhangúan állította, hogy még a nyáron is heti hat napot kellett dolgozniuk a csungkingi gyárban, volt, akit erre a tanára kényszerített.

A Financial Times szerint az eset nem ritka, a kínai önkormányzatok aktívan kampányolnak az iskoláknál, hogy adják kölcsön „szakmai gyakorlatra” a diákjaikat, mert ez jót tesz a kínai gazdaságnak. Az Apple belső vizsgálatot indított az ügyben.

2021.03.08. 16:51

Banksy egy eredeti festménye elárverezésével akarja támogatni a brit egészségügyet

2021.03.08. 12:20

Varga Csaba a Mount Everest meghódítására indul

2021.03.08. 12:07

Annie Cordy belga színész, énekes után nevezték át Belgium leghosszabb alagútját

2021.03.08. 09:18

Hillary Clintont szerepében: Edie Falco

2021.03.07. 09:08

Elárverezik Winston Churchill bársonyból készült papucsát

2021.03.06. 09:02

Bruce Springsteen bemutatta az "I'll See You In My Dreams" lyric videóját

2021.03.05. 15:27

Leslie Mandoki dalt írt Gorbacsov 90. születésnapjára

2021.03.05. 13:41

Szeptemberben osztják ki az Еmmy-díjakat

2021.03.05. 13:34

Hétvége Reggel: Mire figyeljünk az oltásra készülve?

2021.03.05. 12:26

Dokumentumfilm készül Janet Jacksonról

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő