Isten éltesse egyik kedvenc színészünket, Colin Firth-öt. A színész olyan briliáns filmekben játszott főszerepet mint az Igazából szerelem vagy a Büszkeség és balítélet. Nos, igen, Mark Darcyként tényleg feledhetetlen alakítást nyújtott…

 

Teljes nevén Colin Andrew Firth a Bridget Jones naplójában, majd a folytatásokban szintén Darcy-t játssza. Számos jótékonysági szervezet tagja. 2011-ben elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, A király beszédében nyújtott alakításáért.

Bár Colin Angliában született, gyermekkora jelentős részét Nigériában töltötte. Amikor 11 éves lett, a család átköltözött Missouriba, ahol csak egy évig dolgoztak a szülők. Azután visszatelepültek Angliába. Colin, aki természetesen tagja volt iskolája színjátszó csoportjának, szülőhelyén kijárta a középiskolát, majd a legközelebbi, eastleighi főiskolára jelentkezett. Mivel igazából már akkor is sokkal inkább a színészi tanulmányokra koncentrált, beiratkozott a londoni Drama Centre-be is. A színiiskola vizsgadarabjában, a Hamletben tette meg az első nagy lépést.

A nyolcvanas években egyre több londoni színpadi produkcióban tűnt fel, majd a legendás stratford-upon-avoni Royal Shakespeare Company tagja lett, ahol eljátszhatta minden színész álmát, Hamlet és Lear király szerepét is.

Az egyre ismertebb színészt természetesen a tévé is felfedezte magának. Az igazi áttörést a Büszkeség és balítélet c. film hozta meg neki, majd a Bridget Jones Darcyjaként lett még híresebb (a szerepet az író direkt Colinra írta).

1989-ben a Valmont című film forgatása alatt jött össze Meg Tilly színésznővel. 1990-ben született egy kisfiuk, Will. Kanadába mentek, s 5 évig éltek az erdőben, a világtól elzártan. Colin bútorokat faragott, egyszerűen éltek; majd összevesztek, ami ilyen körülmények közt elkerülhetetlen. A Büszkeség és balítélet forgatásán beleszeretett egy másik kolléganőjébe, Jennifer Ehlébe. Néhány év múlva elváltak útjaik. Jelenleg Livia Giuggioli olasz filmproducer a felesége. Két fiuk van, Luca és Mateo.

Forrás: Wikipedia, Retro Rádió

2021.03.02. 18:31

36 éve nagyot alkotott a Wham és a „Make It Big”

2021.03.02. 17:07

Online rendezik meg az idei Budapesti Tavaszi Fesztivált

2021.03.02. 11:53

Ma mutatják be a Természetes fényt a Berlinalén

2021.03.02. 11:24

Rekordösszegért adta el Winston Churchil festményét Angelina Jolie

2021.03.02. 08:04

Katalin és Vilmos is oltásra biztatnak

2021.03.01. 16:52

A Blondie és az Atomic 41 éve ugrott a slágerlisták élére

2021.03.01. 15:23

Abaházi Presszó: élőben zenél a Bon Bon

2021.03.01. 13:07

48 éves a "The Dark Side of the Moon"

2021.03.01. 08:47

Megvannak az idei Golden Globe díjazottak

2021.03.01. 08:04

Itt a „TINA” című dokumentumfilm első előzetese

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő