Két év múlva elindulhat az Eurovíziós Dalfesztivál amerikai változata: az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) egy svéd produkciós céget bízott meg a nagy sikerű dalverseny amerikai verziójának létrehozásával.

A tervek szerint a svéd Brain Academy produkciós cég 2021-ben szervezné az első amerikai dalfesztivált.
“A sportműsorokon kívül a világ legnagyobb televíziós showműsora az Eurovíziós Dalfesztivál: egy kontinenst egyesít és mindenkit szavazásra ösztönöz” – idézte Peter Settmant, a Brain Academy vezetőjét és kreatív igazgatóját a The Hollywood Reporter. Settman hozzátette: alig várja, hogy a versenyt a világ legnagyobb tévés piacán is bemutassák.

A dalfesztivál ázsiai változatának megvalósítását 2017-ben jelentették be. Az Ázsiai Dalfesztiválban 17 ázsiai ország – köztük Kína, India, Japán és az Egyesült Arab Emírségek – verseng majd egyetlen estén, de az első adás időpontját még nem tűzték ki.

Az Amerikai Dalfesztivál (American Song Contest) című televíziós verseny egyelőre még fejlesztés alatt áll. A tervek szerint a többfordulós versenyben amerikai államok dalai mérkőznének meg egymással, s a legjobbak közül végül a döntőben kerül majd ki a győztes.

Az idén 64. alkalommal megrendezett Eurovíziós Dalfesztivált a világ legnagyobb zenei eseményeként tartják számon, amely világszerte 200 millió nézőt ültet a képernyő elé. Az európai országokon kívül Izrael és 2015 óta Ausztrália is szerepel a versenyben.

Forrás: MTI, fotó: Pixabay

2021.06.22. 11:10

Új klippel jelentkezett Paul McCartney

2021.06.22. 11:04

Vízvételi és hűsítőpontokat állított fel a BKK a főváros legforgalmasabb részein

2021.06.22. 10:02

Ma lenne 73 éves Cserháti Zsuzsa

2021.06.22. 09:26

72 éves Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike

2021.06.22. 07:16

Fokozódik a hőség - kiadták a harmadfokú figyelmeztetést és hőségriadót rendeltek el

2021.06.21. 13:37

Yoko Ono kezdeményezésére világszerte videón közvetítik az égboltot a mai nyári napfordulón

2021.06.21. 12:46

Új garnélafajt fedeztek fel a bécsi állatkertben

2021.06.21. 12:39

Országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat – életbe lépett a vörös kód

2021.06.21. 10:08

A Whitesnake turnéja után David Coverdale visszavonul

2021.06.21. 09:10

Bee Gees tribute zenekarrá alakult a Foo Fighters

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő