Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt: csütörtökön a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok.

A MÁV a négynapos hétvégén ötszázezer utasra számít, ezért a vasúttársaság a lehetőségekhez mérten plusz kocsikat kapcsol az InterCity vonatokhoz, vasárnap pedig Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre “Televonatot” is indít, amely más állomásokon nem áll meg, így jóval gyorsabban ér a fővárosba.
A vasúttársaság a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért azt javasolja az utasoknak, hogy a menetjegyet váltsák meg interneten vagy a mobilos applikációban, ahol 10 százalékkal olcsóbbak a jegyek.

Hosszabb nyitvatartással, a temetői irodákban pedig ügyelettel várja az emlékezőket a közelgő mindenszentek és halottak napja miatt az általa fenntartott temetőkben a Budapesti Temetkezési Intézet.

Az ünnepekre való tekintettel hétfőig nem lesznek temetések.
A temetőkben a forgalom zavartalanságát megerősített rendészeti szolgálat biztosítja, de a forgalmasabb napokon a rend fenntartását segítik a kerületi rendőrségi járőrök, közterület-felügyelők, valamint a polgárőrök is. A Rákoskeresztúri új köztemetőben ingyenes mikrobuszok segítik a közlekedést.

A Rákoskeresztúri új köztemetőbe csütörtöktől a szombati zárásig díjmentesen lehet autóval behajtani. A többi temetőbe ezeken a napokon tilos gépjárművel bemenni, csak az EU-országokban érvényes mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkezőket szállító járműket engedik be – az Angeli úti és a Tamás utcai temető kivételével -, ha ezt a gyalogosforgalom lehetővé teszi.

A társaság a két leglátogatottabb sírkertben, a Rákoskeresztúri új köztemetőben és a Farkasréti temetőben az idén is tart világi és ökumenikus megemlékezést, ezeken három történelmi egyház (katolikus, református, evangélikus) képviselői várják közös imára az emlékezőket. A Rákoskeresztúri új köztemető 53-as szóróparcellájában csütörtökön 17.30-kor, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozója előtt pénteken 17.30-kor tartanak megemlékezést. A két temető bejáratát belülről kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítják meg.

Az Angeli úti urnatemetőben pénteken 15 órakor lesz megemlékezés. A Cinkotai temetőben pénteken 14 órakor evangélikus istentiszteletet, 15 órakor római katolikus szentmisét tartanak. A Csepeli temetőben pénteken és szombaton is 16 órakor, a Tamás utcai urnatemetőben pénteken 16 órakor, a Megyeri temetőben pénteken 17 órakor, a Rákospalotai temetőben pedig szombaton 13 órakor lesz megemlékezés.

A várható nagyobb ügyfélforgalom miatt a temetői irodákban szombatig 8 órától 18 óráig, vasárnap pedig 8 órától 13 óráig tartanak ügyeletet.

A temetőkben hétfőn visszaáll a szokásos nyitvatartási rend, akkortól ismét 7.30-tól 17 óráig lesznek nyitva.

Forrás: MTI

2021.05.08. 09:08

Rekordszámú új szóval gazdagodott a pandémia alatt a francia nyelv

2021.05.07. 11:23

Magyar nagymamák és nagypapák sütireceptjeit is várja a bécsi Vollpension

2021.05.07. 11:20

Postai bélyegsorozattal tisztelegnek Paul McCartney előtt Nagy-Britanniában

2021.05.07. 10:42

Gyerekkönyvet írt Meghan Markle

2021.05.07. 08:26

David Prowse Star Wars-forgatókönyve 23 ezer fontért kelt el

2021.05.07. 08:08

Külön is kiadták a „Finding Wildflowers”-t Tom Petty eddig kiadatlan dalaival

2021.05.06. 14:32

Bíróságra megy a Nirvana egy grafika miatt

2021.05.06. 12:08

Gyorsított eljárással kaphatnak brit letelepedési engedélyt külföldi Nobel - és Oscar -díjasok is Nagy-Britanniában

2021.05.06. 09:12

A magyarok fele belföldi szállodákban üdülne a korlátozások feloldása után

2021.05.05. 14:24

Film készül Erőss Zsolt özvegyéről

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő