Angelina Jolie és Barad Pitt régóta elhúzódó csatát vívnak közös gyerekeik felügyeleti jogáért. Angelina Jolie kizárólagos felügyeletet szeretett volna, míg Brad Pitt a közös felügyeletért harcolt – úgy tűnik sikerrel.

A színész-pár öt éve nem tud megegyezésre jutni hat közös gyerekük felügyeleti jogáról. A vita jogi útra terelődött, ami az évek során több millió dollárjukat emésztette fel. Most úgy tűnik a pereskedés a végéhez ért: az ügyet tárgyaló bíró elutasította Angelina Jolie ügyvédeinek kérését, hogy beidézze a gyerekeket, hogy az apjuk ellen tegyenek vallomást, ugyanakkor Brad Pitt kérésnek eleget téve közös felügyeleti jogról határozott.

Időközben, amíg a szüleik rajtuk veszekedtek, a Jolie-Pitt gyerekek felnőttek, és lassan maguk dönthetik el, hogy melyen viszonyt ápolnak az anyjukkal és az apjukkal, illetve hogy kivel szeretetnének élni. Maddox 19, Pax 17, Zahara 16, Shiloh 14, Knox és Vivienne 12 évesek.

Angelina Jolie és Brad Pitt 2019-ben váltak el, de Jolie már 2016-ban beadta a válókeresetet, mert állítása szerint Brad Pitt erőszakosan lépett fel az akkor 15 éve Maddox-szal szemben, és ez komoly konfliktushoz vezetett kettejük között. Az FBI és a gyermekvédelmi szolgálat is vizsgálta a gyermekbántalmazást, de nem találtak semmilyen bizonyítékot, így vádat sem emeltek Brad Pitt ellen.

Fotó: Michael Tran/Getty Images

2021.08.01. 08:40

Augusztustól az amerikai közönség is élvezheti a magyar operettet

2021.07.31. 09:02

Így szól a "Nothing Else Matters" a Dzsungeltúrában

2021.07.31. 08:48

Negyeddöntőben a férfi vízilabda-válogatott

2021.07.31. 08:32

Ezüstérmes az Európa-csúcsot úszó Milák Kristóf

2021.07.30. 14:31

Megérkezett a legújabb James Bond előzetes: „Bond Is Back”

2021.07.30. 12:38

Siófok, Crikvenica, Karlovy Vary, Mamaia a közép-európai régió legkedveltebb üdülői a nyáron

2021.07.30. 09:30

"Bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni" - Cseh László elbúcsúzott

2021.07.30. 09:24

Megjelent Prince albuma eddig kiadatlan dalokkal

2021.07.30. 09:02

Ma van a barátság világnapja!

2021.07.29. 13:58

Múzeumba kerül Ceausescu nemrég elárverezett repülőgépe

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő