Operarendezőként debütál a milánói Scalában Woody Allen amerikai filmrendező, aki Puccini Gianni Schicchi című vígoperáját állítja színpadra.

A darabot július 6-án mutatják be Fischer Ádám vezényletével, a címszerepet Ambrogio Maestri olasz bariton énekli.

Woody Allen több mint tíz éve már színpadra vitte Puccini egyfelvonásos operáját a Los Angeles-i Operaházban, ezt a változatot fogják bemutatni Milánóban.

A 83 éves filmrendező a hétvégi premier előtt kedden tartott milánói sajtótájékoztatón elmondta, hogy Plácido Domingo beszélte rá annak idején arra, hogy operát rendezzen, és hosszú időbe telt, amíg ráállt. “Nem tudtam, megvan-e a képességen ilyen dologhoz. Filmet rendeztem és egy kevés színházi produkciót is. Az operarendezés nagyon élvezetes tapasztalat volt” – hangsúlyozta.

Allen régóta szeret operát hallgatni, de általában csak az első két felvonást üli végig, mivel a filmforgatások korán reggel kezdődnek. “Mindig is szerettem volna, hogy legyen egy olyan este, amelyet csak a harmadik felvonásoknak szentelnek, hogy végre megnézhessem azokat, amelyeket az elmúlt években elszalasztottam” – tette hozzá.

Allen a Gianni Schicchit neorealista stílusban rendezte meg Vittorio de Sicához és Federico Fellinihez hasonlóan. Elmondta, hogy ő más véget írt volna a Dante Isteni színjáték című műve alapján készült operának, amelyben a címszereplőt a pokolra kívánják azért, mert hasznot húzott a cselszövésből. “Mindig a társadalom peremén élők mellett állok… Egy film végén nem küldeném pokolra, hanem jó ellátmánnyal nyugdíjba küldeném őt, és útjára engedném, hogy boldogan élhessen” – fejtegette.

Az amerikai filmrendezőt, aki az Egyesült Államokban kegyvesztett lett szexuális visszaélés miatt, és legutolsó filmjének forgalmazását az Amazon lemondta, a Scalában nagy tapssal fogadták. A milánói operaházban való bemutatkozás mellett a város filmmúzeuma 28 filmjéből rendez retrospektív vetítést. A szombati bemutató után Allen Spanyolországba utazik, ahol következő filmjét fogja forgatni.

Forrás: MTI

2021.01.23. 10:44

Harmadszor is elhalasztják az új James Bond-film premierjét

2021.01.22. 14:00

Elmarad a riói karnevál

2021.01.22. 12:54

Édes bűnre csábít a The Rolling Stones

2021.01.22. 12:06

A testmozgás középkorúként javítja az időskori agyműködést

2021.01.22. 08:00

Stílust vált a 80 éves Tom Jones?

2021.01.21. 16:08

Programsorozattal ünnepel a 120 éves Nemzeti Filmintézet

2021.01.21. 13:54

Meghalt Nathalie Delon

2021.01.21. 12:41

A Kiss frontembere soul zenében utazik – érkezik a lemez

2021.01.21. 10:01

37 éve adta ki az első albumát a Bon Jovi

2021.01.21. 08:05

Első online koncertjére készül Cher

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő