A Queen együttes tiszteletére emlékérméket bocsátott ki a Királyi Pénzverde. Közleményük szerint a Queen az első brit rockegyüttes, amely egyazon érmén szerepel II. Erzsébet királynővel.

A pénzverde a Zenei legendák című új sorozata keretében örökítette meg pénzérméken a Queent. Az érmeket, melyek egyikén a zenekar négy tagjának hangszerei is megjelennek, hétfőn bocsátották ki – számolt be róla a brit itv.com hírportál.

“Íme az első érme, amelyen a Queen és a királynő (Queen) látható” – fogalmazott Brian May, az együttes tagja, arra utalva, hogy az egyik érme egyik oldalán II. Erzsébet, a másikon pedig az együttes képe látható. Hozzátette, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy így ünneplik a zenéjüket.

Chris Facey, a Királyi Pénzverde érmetervezője elmondta, hogy az érméken feltűnő hangjegyek a Queen 1975-ben megjelent Bohém rapszódia című dallamát idézik.

Az emlékérmét arany, ezüst és egy olcsóbb változatban is meg lehet vásárolni a pénzverdétől.
A korlátozott példányszámban kiadott érmék ötfontos, olcsóbb címlete 13 fontért (5100 forintért) szerezhető be, a drágább, aranyozott százfontos érme 2020 fontért (800 ezer forintért) kapható.

Forrás: MTI

2021.01.26. 10:16

Champ és Major is hivatalosan beköltözött a Fehér Házba

2021.01.26. 08:05

Új gazdára talált KITT klónja a„Night Rider” című sorozatból

2021.01.25. 15:37

Több mint 2600 digitalizált hangfelvételt tett elérhetővé az Országos Széchenyi Könyvtár

2021.01.25. 14:21

Ma ünneplik az Ír kávét

2021.01.25. 11:57

A barátnőjével szerepel az új klipjében Steve Lukather a Totoból

2021.01.25. 10:27

Az Uffizi után, ma újranyit a firenzei dóm is

2021.01.25. 08:01

Kiszámolták, mennyibe került Kate Middleton ruhatára 2020-ban

2021.01.24. 11:18

Elment a legendás showman, Larry King

2021.01.24. 08:00

Nagy-Britanniában egymilliárd korsó sör végezte a csatornákban

2021.01.22. 14:03

Leirer Timi ezen a héten is várja önöket a Hétvége Reggelben!

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő