Mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be keddig a budai Várban a 33. Mesterségek Ünnepén, amelynek idei kiemelt témája a lábbelikészítés lesz, díszvendége pedig Japán.

A rendezvényen több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók és népi játszóházak várják a látogatókat.

A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomáciai kapcsolat évfordulója alkalmából a rendezvény díszvendége a távol-keleti ország.

Első alkalommal nyitják meg a folkkocsmát karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek, a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is.
A rendezvényen népzenészek, énekesek, mesemondók és néptáncosok lépnek színpadra, mások mellett Lajkó Félix legújabb, nagyzenekari koncertjével, a Fitos Dezső társulat, Bársony Bálint a Magyar Raphsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter világhírű amerikai szaxofonos és a Dresch Quartet egy közös koncerttel.

A 33. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája a lábbeli, ezen belül pedig a szegedi papucs, ehhez kapcsolódva kiállítások, divatbemutatók láthatók.

Forrás: MTI, fotó: MTI/Mónus Márton

2021.01.25. 11:57

A barátnőjével szerepel az új klipjében Steve Lukather a Totoból

2021.01.25. 10:27

Az Uffizi után, ma újranyit a firenzei dóm is

2021.01.25. 08:01

Kiszámolták, mennyibe került Kate Middleton ruhatára 2020-ban

2021.01.24. 11:18

Elment a legendás showman, Larry King

2021.01.24. 08:00

Nagy-Britanniában egymilliárd korsó sör végezte a csatornákban

2021.01.22. 14:03

Leirer Timi ezen a héten is várja önöket a Hétvége Reggelben!

2021.01.22. 14:00

Elmarad a riói karnevál

2021.01.22. 12:54

Édes bűnre csábít a The Rolling Stones

2021.01.22. 12:06

A testmozgás középkorúként javítja az időskori agyműködést

2021.01.22. 08:00

Stílust vált a 80 éves Tom Jones?

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő