A Piramis zenekar az alábbi bejegyzést tette közzé ma délelőtt a közösségi oldalukon: “Szomorúan tudatjuk mindenkivel, hogy Gallai Péter ma éjszaka álmában elhunyt. Péter a Piramis zenekar billentyűse, énekese, szerzője, a zenekar örökös tagja. Döbbenten és mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, osztozunk családja fájdalmában. A szombati Várkertes koncertünkön megemlékezünk róla. “Szállj fel magasra!” PIRAMIS zenekar: Pinyó, Janó, Csoki, Vöri, Bence, Vilma”

Gallai Péter 66 éves volt.

Gallai Péter 1971-ben alapította első zenekarát, 1974-ben végzett a Konzervatóriumban. Játszott a Nautilus zenekarban, majd 1974-ben alapító tagja volt a Piramisnak. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, első aktív korszakában, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg.

Gallai Péter számos dalt írt a Piramisnak, mások mellett olyan slágerek születésénél működött közre, mint a Szabadnak születtem, a Szállj fel magasra, a Mikor megszülettem, a Nem tudom vagy a Más helyen keress. A Piramisban Gallai mellette Závodi János gitározott, Révész Sándor énekelt, Som Lajos basszusgitározott és Köves Miklós dobolt. A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, majd 2009-tól újra rendszeresen koncertezett; ebben a formációban Gallai, Závodi és Köves mellett Nyemcsók János énekel és Vörös Gábor basszusgitározik. Az alapító Som Lajos 2017-ben hunyt el.

1985-től 2002-ig a Bikini együttes tagja volt, Gallai Péter billentyűjátéka és vokálozása a zenekar tizenhárom lemezén hallható. Társzerzője volt például a Hazudtunk egymásnak, A csillagok ködében, az Eltűnt az élet az utcánkból és a Ha lenne holnap című Bikini-dalnak.

Játszott a Favágókban is, a nyolcvanas években Kováts Krisztával és Fábri Péterrel közös gyermekműsora volt, utóbbival együtt írta a Kolumbusz című rockoperát, amit 1992-ben mutattak be. – írja az MTI.

Fotó: Puzzlepix / www.dfp.hu / Schumy Csaba

2020.11.27. 13:14

Itthon előjegyzésbe vetethetik magukat, akik kérnek majd oltást

2020.11.27. 10:15

Elment egy legenda, meghalt Balázs Fecó

2020.11.27. 08:42

Idén is útnak indult az Adventi Fényvillamos 🎄

2020.11.26. 18:02

Könyv készült Ennio Morricone életéről

2020.11.26. 14:32

A sikerről beszélgetünk vasárnap a Sztársávban

2020.11.26. 13:56

Az eddigi intézkedéseket tartja fenn a kormány, nem szigorítanak

2020.11.26. 13:00

Rengetegen róják le tiszteletüket Maradona ravatalánál

2020.11.26. 10:22

Ma 81 éves Tina Turner!

2020.11.25. 21:00

Búcsúzunk a labdarúgó-legendától, Diego Maradonától

2020.11.25. 14:53

Az AC/DC új lemezéről Angus Young és Brian Johnson mesélt!

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő