Bemutatták Rubik Ernő A mi kockánk című könyvét pénteken a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Az elmúlt csaknem fél évszázadban világszerte több mint 350 millió példányban elkelt Rubik-kocka történetét, az alkotó ehhez kapcsolódó gondolatait rögzítő kötet a következő hetekben számos külföldi országban is megjelenik.

“Nekünk ez a kocka elsősorban mindig piros, fehér, zöld – a többi szín csak ráadás. Rubik Ernőnek – saját bevallása szerint is – szinte a gyermeke. Nekünk pedig büszkeségre okot adó rokonság: a magyar kreativitás hírnöke. Már nem is csak egy tárgy, hanem végtelen rejtvény, időtlen, inspiráló jelenség, vizuális jel, továbbgondolt forma, önmagán túlmutató szimbólum” – emelte ki az eseményen köszöntőjében Áder János köztársasági elnök.

Mint fogalmazott, A mi kockánk című könyv révén feltárul nemcsak az elvégzett munka, hanem az események sora, egy sajátos gondolkodásmód, világlátás, munkamódszer is. Hozzáfűzte: a kocka immáron olyan természetesen van közöttünk, hogy éppen ideje volt, az írjon róla könyvet, aki a legrégebbről ismeri.

A mi kockánk eredeti angol címe “Cubed – The Puzzle of Us All by Ernő Rubik”, a magyar fordítás a Libri Kiadó gondozásában jelent meg. A könyv a következő hetekben Németországban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában is megjelenik, októberben pedig Kínában, Dél-Koreában, Szlovákiában és Csehországban.

A pódiumon a kiadó igazgatója, Halmos Ádám beszélgetett a szerzővel. Rubik Ernő, a Kossuth- és Széchenyi-díjas világhírű játéktervező, építész elmondta: “Leginkább azt a rejtvényt próbáltam megfejteni, miként tud szólni hozzánk egy általunk életre keltett tárgy, amely ennyi különböző időben, korban, térben, kultúrában mégis egy gyökerű, jelentésű reagálást volt képes elérni”.

Mint kifejtette, a könyv egy időszakot állít a középpontba, ami egy ember életében elég hosszú, egy tárgy esetében azonban sohasem lehetünk biztosak, meddig van. “A kocka csak egy mozdulatlan tárgy, bár már létezik önmagát megoldó Rubik-kocka, sőt a neten keresztül egymással kvázi beszélgető kockák is vannak. Az emberi találékonyság kiterjesztése végtelen lehetőséget rejt magában”.

Rubik Ernő szerint a játék a használójával együtt alkot egy egészt, és ebben akkor történik változás, ha annak tendenciája és iránya van.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy Rubik Ernő kockája úgy lett világhírű alkotójának minden szerénysége és visszafogottsága ellenére, ahogy az ország is sokak szerint a magyar rafinériának, finesznek köszönhette, hogy az évszázadok során megmaradt.

“A dizájn minőségét soha nem az határozza meg, miként néz ki, hanem hogyan működik. A MOME-n nemzetközi brandet építünk, 2030-ra a közép-európai régiók vezető intézményévé tesszük, hogy végre tudatosan, autonóm módon építsünk a magyar kreativitásra, és szülessenek meg a kocka utódai” – fejtette ki.

A 76 éves Rubik Ernő a MOME egyetemi tanára, az Európai Tudományos Akadémia tagja. Nevéhez a Rubik-kocka mellett több logikai játék megalkotása, így a bűvös kígyó, a bűvös négyzetek, a sudokube, a Rubik-óra és a Rubik-gömb fűződik.
A könyvbemutatón jelen volt Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, és több ország nagykövete is.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

2021.04.21. 10:10

Naomi Cambell számára Kenya a nyugalom szigete

2021.04.21. 09:24

Online filmvetítéssel ünneplik a magyar film napját

2021.04.21. 09:24

Eltűnhet Nagy-Britannia utcáiról a kutyafajta, amelyről Beatles dal is született

2021.04.21. 08:06

5 éve nincsen velünk Prince – nyáron érkezik az eddig kiadatlan albuma

2021.04.20. 13:43

29 éve rendezték a "A Concert For Life"-ot Freddie Mercury emlékére

2021.04.20. 12:10

A lakosság harmada bízik abban, hogy idén elmehet nyaralni

2021.04.20. 11:22

Az István, a király koncertváltozatával támogatják Áder János alapítványát

2021.04.20. 09:36

„Led Zeppelin: The Biography“ – könyvet írtak a rocktörténet egyik legmeghatározóbb zenekaráról

2021.04.20. 08:10

Angol nyelvű francia filmmel nyit a 74. cannes-i filmfesztivál

2021.04.19. 15:18

Érkezik a Black Sabbath „Sabotage” albumának remasterelt kiadása

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő