Az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott 10-9-re kikapott Görögországtól az első csoportmérkőzésén a tokiói olimpián.  A mérkőzés után Märcz Tamás és a játékosai is azon a véleményen volt, hogy az emberelőnyük kihasználása döntött.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a görögök elleni keretből Vogel Somát hagyta ki, de a szabályok szerint a tartalék bármikor cserélhető a torna folyamán.
A magyar csapat hozta el a labdát a kezdésnél és első támadását sikerrel fejezte be, Erdélyi Balázs lőtt a jobb felső sarokba. Mindkét oldalon kimaradt egy emberelőnyös helyzet, majd Angyal Dániel kapufája után a volt ferencvárosi Fundulisz egyenlített. Kettős emberelőnyben közelről Angyal juttatta újra vezetéshez a csapatot, aztán Zalánki kapufája után mindkét kapus bemutatott egy védést. A görögök is kettős fórból lőttek gólt, amire Manhercz Krisztián válaszolt egy távoli lövéssel (3-2).

“A görögök a tíz góljukból nyolcat vagy kilencet fórból lőttek, ezen a téren nekünk fejlődni kell. Hosszú még az olimpia, most legalább megtapasztaltuk a hangulatot és a közeget” – nyilatkozott Manhercz Krisztián.

A második negyed kimaradt helyzetekkel kezdődött, aztán Angyal, majd a következő támadásból Jansik Szilárd növelte az előnyt. Két görög találat következett, de az újabb egyenlítés elmaradt, mivel a kapitány Varga Dénes is megmutatta klasszisát. A játékrész két görög góllal zárult (6-6).

A harmadik negyedben Vlahopulosz először juttatta vezetéshez a görögöket, sőt, kimaradt magyar fór után már két góllal elhúztak, azaz 6-1-es sorozatot produkáltak! Ekkor Varga Dénes vette hátára a csapatot és egalizált. A másik oldalon Genidoniasz lőtt nagy gólt távolról (8-9).

“Nem ideális egy ilyen kezdés, de a célunk változatlan. Először tovább kell jutni a csoportból és a negyeddöntőre kell a legjobb formánkat élesíteni. Az, hogy az ellenfél sok fórt kapott, az egyéni hibáknak tudható be” – mondta Varga Dénes.

A záró negyed elején egy szépen kijátszott emberelőny végén Erdélyi húzta a hálóba a labdát. A görögök egy támadáson belül kétszer is fórhoz jutottak, és a másodikat belőtték. A magyar helyzetek sorra kimaradtak, de az ellenfél sem tudott újra betalálni, így 54 másodperccel a vége előtt – Märcz Tamás időkérése után – az egyenlítésért támadhattak Varga Dénesék. Sikerült emberelőnybe kerülni, de Manhercz lövését védte a kapus (9-10).

A mérkőzés után a játékosokkal együtt Märcz Tamás úgy vélekedett, hogy az emberelőnyük kihasználása döntött.

“Jól indult a mérkőzés, fel volt pörögve a csapat, 5-2-nél még el is puskáztunk jó néhány helyzetet. A görögök egyértelműen jobban használták ki az emberelőnyös helyzeteket, mi pedig naggyá tettük a kapusukat” – fogalmazott Märcz Tamás.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

2021.09.17. 15:27

Így szól a „Hellraiser” Ozzy Osbourne és Lemmy Kilmister előadásában

2021.09.17. 13:32

Christo tervei alapján becsomagolták a Diadalívet Párizsban

2021.09.17. 11:21

Két óra alatt félmillió példány fogyott: a Guns N' Roses 30 éve dobta piacra ikonikus albumait

2021.09.17. 09:25

A felelős kutyatartásra hívja fel a figyelmet a Belvárosi Kutyafesztivál

2021.09.17. 08:05

A kulturális sokszínűséget ünneplik hétvégén a Szentendrei Skanzenben

2021.09.16. 16:24

Jótékonysági aukcióra bocsátják Pelé-relikviáit

2021.09.16. 13:06

Tangó, bordalok, koncertek az idén harmincéves Pécsi Napok fesztiválon

2021.09.16. 09:55

Így szól a "Nothing Else Matters", amikor Dave Gahan énekli

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő