A 45. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója idén a Velencei-tó északi partján, a VVSI Evezőspályánál 2020. augusztus 26-30. között várja a bulizni vágyókat.

A legnagyobb bulik pedig sokszor a retró nagykedvencek koncertjein alakulnak ki, ezért a szervezők a 2020-as EFOTT színpadjaira várják Zoltán Erikát, Betty Love-ot, Krisz Rudit, a Groovehouset, a Kozmixot, a Happy Ganget, az UFO-t, és újra az ország kortalan kedvenceit, Korda Györgyöt és Balázs Klárit is!

– Nagyon rég találkoztunk már a közönségünkkel, és rettenetesen hiányzik az a légkör, amely fesztiválokon, de főleg az EFOTT-on körülvesz minket. Az izgalom, a vibrálás, illetve a fiatal közönség szeretete, amelyet csak az érez át igazán, aki előttük, a színpadon áll, mindezt szavakba önteni nehéz – osztotta meg érzéseit Korda György, aki természetesen feleségével együtt lép majd fel a tóparton, a csütörtöki napon. – Az idei évben tervezünk egy kis újítást, mindenképp szeretnénk bevenni a repertoárba néhány olyan dalt, amelyet nagyon sokan kedvelnek, azonban az eddigi koncerteken nem hallhattak. Ugyanakkor a régi klasszikus kedvenceket sem hagyjuk ki, hiszen mi is szeretjük őket!

Az örökzöld slágereket (amelyek újra fénykorukat élik a fiatalok köreiben is) a koncertek mellett a hazai lemezlovasok is megpörgetik majd,

hiszen a Retro Rádió Három kívánság című műsorának házigazdája, a pöttyös labdákkal operáló Dévényi Tibi bácsi is készül az EFOTT színpadára!

A teljes programot az EFOTT honlapján találják!

 

2021.01.21. 16:08

Programsorozattal ünnepel 120 éves Nemzeti Filmintézet

2021.01.21. 13:54

Meghalt Nathalie Delon

2021.01.21. 12:41

A Kiss frontembere soul zenében utazik – érkezik a lemez

2021.01.21. 10:01

37 éve adta ki az első albumát a Bon Jovi

2021.01.21. 08:05

Első online koncertjére készül Cher

2021.01.20. 19:56

38 éves a Def Leppard kultikus albuma

2021.01.20. 17:32

Online könnyűzenei megemlékezéssel jelentkezik a Hangfoglaló program a magyar kultúra napján

2021.01.20. 16:00

A brit zenészek vízummentességet kérnek az európai turnékra

2021.01.20. 10:05

Mobil „ölelőszoba” segít az idős olaszoknak, hogy találkozzanak a szeretteikkel

2021.01.20. 08:09

Paul McCartney lánya filmet forgat a híres Abbey Roadról

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő