A védelmező 2. című film, amelynek hazai bemutatója augusztus 16-án lesz,  azt bizonyítja, hogy a kilencszeres Oscar-díjra jelölt és kétszer Oscart nyert Denzel Washington nagy kedvvel vesz részt akciójelenetekbe. Emellett egyre szívesebben dolgozik Antoine Fuqua rendezővel, akivel ez a negyedik közös munkája.

A film Los Angeles-i gálapremierjén nagyon sok újságíró kérdezte a főszerepet alakító Washingtot arról, hogy miért vállalta el élete első folytatását; ő erre azt válaszolta, hogy azért ez az első, mert eddig nem kérték rá, másrészt rendkívül tetszett neki az egyre személyesebbé váló, ravasz, az eredeti figurát még bonyolultabb alakká tevő forgatóköny, és nagyon várja Fuqua újabb ajánlatait. Amit még a premieren meg is kapott. Sőt, többet is: a filmet író Richard Wenk A védelmező 3. részéről beszélt, amely éppen onnan folytatódna, ahol a 2. rész véget ért, és egészen új terepre vinné a közelharcban legyőzhetetlen, sötét múltú főhőst. A másik felvetés azonban jóval váratlanabb volt: Fuqua talán mégis megrendezi az új A sebehelyesarcú-t, amiről azt mondta: nem remake volna, hanem egy teljesen új megközelítése a régi témának… és ha a forgatókönyv jó lesz, talán Washingtont kéri fel arra a szerepre, amelyet 30 évvel ezelőtt Al Pacino tett legendássá. A premieren Denzel Washington csak nevetett az ötleten, de A védelmező 2. várható sikere után talán elgondolkozik rajta, hogy érdemes meghallgatnia rendező barátja tanácsait.

2019.07.22. 10:15

A Copperfield Dávid új filmváltozatával nyílik meg a Londoni Filmfesztivál

2019.08.13. 16:17

Dűne: itt a forgatás vége

2019.01.25. 08:50

Instant család: rossz időre ajánljuk Mark Wahlberg új filmjét!

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő