Csúsztatott, 9 órai iskolakezdést javasol a főváros a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés részeként.

Azt írták: a reggel 7 és 8 óra közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként közép- és felsőoktatásban tanuló. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a budapesti városvezetés ezért azt javasolja az oktatási intézményeknek, hogy csúsztassák el a reggeli kezdést 9 órára, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság a közösségi közlekedésben.

Közlésük szerint erről egyeztetett hétfőn a városvezetés és a BKK, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, tíz budapesti tankerület, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, a Budapesten oktatási intézményeket fenntartó egyházak, a felsőoktatási intézmények, a szakképzési centrumok, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete képviselőivel.

Fajcsák Lajos, a BKK Mobilitásmenedzsmentért felelős igazgatója egy prezentációban mutatta be, hogy a lépcsőzetes kezdéssel 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken – tették hozzá.

A gyakorlatba való átültetésről még tovább egyeztetnek az intézményvezetőkkel….

Forrás: MTI, Főpolgármesteri Hivatal

 

2021.01.21. 16:08

Programsorozattal ünnepel 120 éves Nemzeti Filmintézet

2021.01.21. 13:54

Meghalt Nathalie Delon

2021.01.21. 12:41

A Kiss frontembere soul zenében utazik – érkezik a lemez

2021.01.21. 10:01

37 éve adta ki az első albumát a Bon Jovi

2021.01.21. 08:05

Első online koncertjére készül Cher

2021.01.20. 19:56

38 éves a Def Leppard kultikus albuma

2021.01.20. 17:32

Online könnyűzenei megemlékezéssel jelentkezik a Hangfoglaló program a magyar kultúra napján

2021.01.20. 16:00

A brit zenészek vízummentességet kérnek az európai turnékra

2021.01.20. 10:05

Mobil „ölelőszoba” segít az idős olaszoknak, hogy találkozzanak a szeretteikkel

2021.01.20. 08:09

Paul McCartney lánya filmet forgat a híres Abbey Roadról

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő