ehér Gergő békéscsabai cukrász Bíborka fantázianevű, chilis, szedres, csokis alkotása lett az év fagylaltja a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idei versenyén.

Az 1998 óta minden évben megszervezett szakmai megmérettetés döntőjét hétfőn tartották Budapesten.Az idei versenybe 81 fagylaltot neveztek, a négy régiós elődöntőből húsz jutott be a hétfői budapesti döntőbe. A Cafe One-t képviselő Fehér Gergő mögött Koncz Andrea lett a második a gödöllői Sissi Fagylaltozóból balzsamos sült áfonyás, lágy kecskesajtos fagylaltjával, Márton Brigitta pedig a harmadik a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozóból édes tejfölös, Cumberland mártással készülő fagyijával.

“Helyi alapanyagokból készítettem a Bíborkát. Az üzemünk Szabadkígyóson van, a chili újkígyósi, a szeder adta magát egy gyümölcsös fagyiba, a csokival kiegészítve nagyon finom elegyet alkotnak. A Bíborkát a kávézónkban már egy ideje lehet kapni” – mondta az év fagylaltja elismeréssel és vándorkupával jutalmazott Fehér Gergő.

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére kiírt, erdő-mező ízei kategória győztese Nagy László lett a dunaföldvári Marcipán Cukrászdából rozmaringos-málnás étcsokoládéjával. A második helyen ebben a mezőnyben is Koncz Andrea végzett, itt Szelíd kender vad szederrel fantázianevű fagylaltjával, a harmadik pedig Reif Ferenc lett a polgárdi Dock Cukrászda képviseletében a Mezei kakukkfütty elnevezésű fagyival. Utóbbi a szakmai szervezetek különdíját is elnyerte, míg a közönségdíjas szintén Koncz Andrea és a balzsamos sült áfonyás, lágy kecskesajtos fagylalt lett.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője elmondta: akárcsak tavaly, a pandémia miatt idén is rendhagyó módon rendezték meg a döntőt, de remélik, jövőre már fesztiváljelleggel tarthatják meg az eseményt.
A versenyfagylaltok csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülnek, kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők. A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsításe.
Erdélyi Balázs, az ipartestület szakmai elnöke szerint izgalmas volt az idei verseny és a nevezések száma megközelítette a járvány előtti, 2019-es adatot. Szűcs Árpád, a szakmai zsűri elnöke felidézte, hogy egy két napon át és négy helyszínen tartott roadshow-n igyekeztek világossá tenni, milyen ízeket, textúrákat szeretnének érezni és látni.

“Azt kértük, hogy egyensúlyban legyenek a nyersanyagok, az összetevők, ezekkel együtt az állag, a textúra és a dekoráció is” – fogalmazott Erdélyi Balázs.
A szakmai szervezetek zsűrije nevében Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke igazi élménygasztronómiának nevezte a versenyt. Az év fagylaltja verseny valamennyi döntőse átvehette a régió kiváló fagylaltja elismerő oklevelet.

Forrás: MTI

Fotó: Nagy Mihály

2021.08.03. 14:42

Újabb 80-as évekbeli sláger lépte át az egymilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.08.03. 13:47

Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg a pályafutását

2021.08.03. 12:56

A Genesis volt gitárosa online kapcsolódik be a Djabe koncertjébe

2021.08.03. 11:16

Ma van fehérbor világnapja

2021.08.03. 10:23

Magyar ezüst született vitorlázásban

2021.08.03. 09:54

25 év után újra két magyar dobogós egy versenyszámban

2021.08.03. 08:06

Uniós oltalmat kapott a tuzséri alma és az őrségi tökmagolaj

2021.08.02. 14:49

1975-ben az Eagles dala volt az első a Billboard single listáján

2021.08.02. 13:01

53 éve a Doors második alkalommal hódította meg a slágerlistákat

2021.08.02. 09:42

Horvát zenész a Whitesnake új tagja

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő