A nyár kihagyhatatlan romantikus vígjátékában két hihetetlenül tehetséges sztár mutatja meg egy teljesen új oldalát: az Oscar-díjas Charlize Theron ezúttal elképesztő humorával, míg a vígjátékok fenegyereke, Seth Rogen őszinte és érzelmes bájával hódít. Kettejük párosa már az első tesztvetítéseken lenyűgözte az amerikai sajtót, akik többek között az év egyik legimádnivalóbb vígjátékaként emlegették ezt a formabontó, poénos rom-komot.

Az sors útjai totálisan kifürkészhetetlenek. Charlotte (Charlize Theron) gyönyörű, szuperintelligens, befolyásos nő, nem mellesleg az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere. Fred (Seth Rogen) tehetséges újságíró, egy nagyra nőtt gyerek, aki susogós szerkójában élvezi az élet örömeit. Kettejükben az égvilágon semmi közös nincs… kivéve, hogy a 16 éves Charlotte egyszer vigyázott a kiskamasz Fredre, aki persze egyből belezúgott a szőke hercegnőbe.

És akkor sok-sok év után a férfi és a nő találkozik. A férfi legerősebb fegyverével, a humorával letaglózza a nőt, aki a stábjába egyből fel is veszi őt szövegírónak. Pár közösen átbeszélt szónoklattal később a két teljesen különböző ember között – döbbenet a köbön –  felizzik az a bizonyos szikra, és egy világot átívelő románc veszi kezdetét lopott csókokkal, diplomata bálokkal, rivaldafénnyel, elnöki jelöléssel, és egy kis drogos beütéssel. Mert bármennyire csekély az esély, a lehetetlen néha tényleg valóra válik…

A filmet június 20-án mutatják be itthon.

2021.06.22. 11:10

Új klippel jelentkezett Paul McCartney

2021.06.22. 11:04

Vízvételi és hűsítőpontokat állított fel a BKK a főváros legforgalmasabb részein

2021.06.22. 10:02

Ma lenne 73 éves Cserháti Zsuzsa

2021.06.22. 09:26

72 éves Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike

2021.06.22. 07:16

Fokozódik a hőség - kiadták a harmadfokú figyelmeztetést és hőségriadót rendeltek el

2021.06.21. 13:37

Yoko Ono kezdeményezésére világszerte videón közvetítik az égboltot a mai nyári napfordulón

2021.06.21. 12:46

Új garnélafajt fedeztek fel a bécsi állatkertben

2021.06.21. 12:39

Országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat – életbe lépett a vörös kód

2021.06.21. 10:08

A Whitesnake turnéja után David Coverdale visszavonul

2021.06.21. 09:10

Bee Gees tribute zenekarrá alakult a Foo Fighters

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő