Az operatív törzs ügyeleti központja 14 ezer ügyben járt el a szervezet megalakulása, február 5. óta – ismertette a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szerdai online sajtótájékoztatón.

Összegzés – az elmúlt hónapok legfontosabb adatai:

Lakatos Tibor hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány leküzdése érdekében folyamatosan elemezték a járvánnyal kapcsolatos adatokat. A többi között összegezték a kontaktkutatásokat, nyilvántartották a házi karanténra kötelezetteket, a fertőzött egészségügyi dolgozók és honvédelmi alkalmazottak, a rendelkezésre álló lélegeztető gépek számát, a védőeszközök mennyiségét.
Az ügyeleti központ zöldszámán 18 765 hívást fogadtak, 64 674 lakossági e-mailre válaszoltak és több mint száz alkalommal álltak ki a sajtó elé – tette hozzá a rendőr ezredes, aki abból az alkalomból összegzett, hogy

befejeződik az operatív törzs rendszeres sajtótájékoztatóinak sora.

Emlékeztetett: a különleges jogrend bevezetésével a kormány lehetőséget adott arra, hogy koronavírus-járvánnyal kapcsolatos betegségek megelőzése, leküzdése érdekében az egészségügyi hatósági tevékenységet a rendőrség is segítse.
A 4078 igazolt fertőzöttel kapcsolatban 3647 kontaktszemélyt kutattak fel, a legtöbb kutatást Budapesten és Pest megyében végezte a rendőrség.

Az ügyeleti központ egy felajánlásnak köszönhetően grafikus térinformatikai rendszert működtetett, amelyben több mint 60 ezer, hatósági házi karanténban lévő ember adatait és földrajzi koordinátáit rögzítették, ezekből a járvány terjedésére vonatkozó következtetéseket tudtak levonni.

Megemlítette azt is, hogy az ügyeleti központ nyilvántartást vezetett a védőeszköz-készletekről, a kórházi ágyak foglaltságáról, a lélegeztetőgépen lévő betegekről és a járvány ideje alatt az operatív törzshöz érkezett felajánlásokról. Június 16-áig 385 felajánlás érkezett, amelyek jelentős részben egyéni védőeszközök és szolgáltatások voltak. Az adományokat az Állami Egészségügyi Ellátó Központba, illetve az önkéntesség akciócsoporthoz továbbították – közölte.

Lakatos Tibor azt mondta, bízik abban, hogy az ügyeleti központ munkatársainak hatékony együttműködése hozzájárult a védekezés eredményességéhez.

Elérhetővé vált az utazási korlátozások feloldásáról tájékoztató európai uniós honlap:

Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti központ munkatársa elmondta: szerdától személyforgalomban korlátozás nélkül be lehet lépni Romániából Magyarországra.

Szólt arról is: elérhetővé vált az utazási korlátozások feloldásáról tájékoztató európai uniós honlap. Ott naprakész információk találhatók a korlátozások feloldásáról, és a karanténkötelezettségekről. A honlap az EU valamennyi nyelvén elérhető – tette hozzá.
Közölte: a 65 évesnél idősebbek vásárlási időtartamára vonatkozó szabály megsértése miatt a rendőrök eddig 85 embert figyelmeztettek, 73-ra helyszíni bírságot szabtak ki, 111-et feljelentettek.

A kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt 26 756 embert figyelmeztettek, 13 146 helyszíni bírságot szabtak ki, és 11 504 ember ellen tettek feljelentést.

Március 12-étől 648 981 esetben ellenőrizték a hatósági házi karantén szabályainak betartását, ezek 0,44 százalékában tapasztaltak szabályszegést – mondta Kiss Róbert.

Forrás: MTI

Fotó (szelfi): MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Kiemelt fotó: MTI/Balogh Zoltán

2021.01.28. 08:04

Beatles és Rolling Stones dalokat karaokézó papagáj a YouTube kedvence

2021.01.27. 15:50

Életművéért kap Golden Globe-díjat Jane Fonda

2021.01.27. 15:02

Ma ünnepli 77. születésnapját a Pink Floyd dobosa

2021.01.27. 13:09

Ma van a Csokoládétorta Nemzetközi Napja

2021.01.27. 10:00

"Stardust" - rendhagyó film készült David Bowie-ról

2021.01.27. 08:08

Újra fel kell venni a " Nincs idő meghalni” néhány jelenetét

2021.01.26. 17:17

Idén is lehet csatlakozni a fülesbaglytelelőhely-felméréshez

2021.01.26. 15:09

Harvey Weinstein áldozatai kártérítést kaphatnak

2021.01.26. 12:14

Ma lenne 66 éves Eddie Van Halen

2021.01.26. 10:16

Champ és Major is hivatalosan beköltözött a Fehér Házba

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő