Bruce Springsteen új, a Columbia Records gondozásában megjelent ‘Letter To You’ című lemeze, az előadó 20. stúdióalbuma, valamint karrierjének egyik legsikeresebb kiadványa is egyben: megjelenésekor 11 országban az 1. helyen nyitott.

Az Egyesült Államokban az album a 2. helyre került a Billboard 200-on és az 1. helyen áll az Albums Charton, valamint a Top Rock Albums Charton, a Vinyl Albums és a Tastemaker Albums listáján. Nagy-Britanniában a ‘Letter To You’ Springsteen tizenkettedik lemeze, amely az első helyen debütál, és az év második legsikeresebb albuma az országban. Írországban a ‘Letter To You’ az eddigi leggyorsabban fogyó album, amely felülmúlja az öt legsikeresebb lemez összesített eredményeit is, és egyben Springsteen hatodik #1 stúdióalbuma. A „Letter To You” Franciaországban a negyedik helyen nyitott, ezzel az év nemzetközi debütálásnak számít.

Az új lemez az első héten Németországban is a legkeresettebb nemzetközi album volt, és a 2019-es ‘Western Stars’-t is visszaröpítette a toplistára.

A „Letter To You” -t tavaly öt napon keresztül élőben rögzítették az E Street Band együttesével Springsteen NJ-i stúdiójában, és kilenc vadonatúj szerzeményt tartalmaz, valamint három legendás – korábban kiadatlan – az 1970-es évekből származó dalt, melyek a “Janey Needs a Shooter,” “If I Was the Priest,” és a “Song for Orphans”.

A ‘Letter To You’ felvételei először egyesítették Springsteen-t és az E Street Bandet a The River turné óta, amely a 2016-os év legnagyobb globális turnéja volt.

2021.02.25. 15:51

A „Jump” 37 éve ugrott a slágerlisták élére

2021.02.25. 15:27

2021 CityRocks – érkezik Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobja

2021.02.25. 10:46

Bénzbírsággal úszta meg az ittas vezetést Bruce Springsteen

2021.02.25. 09:52

A 80-as évek népszerű zenekara újragondolt albummal jelentkezik

2021.02.24. 16:01

46 éves a Led Zeppelin "Physical Graffiti" című albuma

2021.02.24. 14:32

Jövő héten vetítik Nagy Dénes filmjét a Berlinalén

2021.02.24. 09:52

Gyanús csomag lepte meg a tűzszerészeket Ohioban

2021.02.24. 09:50

A Brexitre panaszkodik Roger Taylor

2021.02.23. 16:05

Új életre kelt a Pet Shop Boys slágere

2021.02.23. 14:20

Julia Roberts és Sean Penn is szerepel a Watergate-botrányról készülő sorozatban

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő