Több mint egy év várakozás és titkolózás után,  megérkezett a  ‘We Are The People’, a U” két tagja Bono illetve The Edge és a holland DJ Martin Garrix előadásában.

A szerzemény három éven át készült, és Garrix már a korai alkotói folyamat során is úgy gondolta, hogy Bono hangja tökéletesen illene a ‘We Are The People’-be. Az elképzelése valóra is vált, mikor Bono, és a U2-ból ismert zenésztársa, The Edge elfogadta a dalban való közreműködést. A kollaboráció sokban továbbfejlődött Bono szövegeivel és melódiáival, valamint The Edge gitárjátékával, amelyek együttes hatására tökéletesen kivehető mindegyik előadó védjegye a dalban.

Martin Garrix: „A világ egyik legnagyobb sportrendezvényére írni egy dalt Bono-val és The Edge-el hihetetlen élmény volt. Nagyon büszke vagyok a közösen alkotott végeredményre, és már izgatottan várom, hogy ezt végre meg is oszthassuk a világgal.”

A ’We Are The People’ arra emlékeztet minket, hogy egy dal szólhat a kihívásokról, amelyekkel napjainkban a világ szembenéz, és mégis megpróbálhat egy egységes választ adni. Mondhatni egy himnusz, amelynek sorait mind énekelhetjük majd, bárhonnan is jöttünk, de legfőképp Európában, ahova a mérkőzések miatt a világ figyelme összpontosul majd.

A ’We Are The People’ igyekszik visszaadni mind azt a pozitivitást, reményt és elszántságot, amire egy csapatnak szüksége lehet a sikerhez, illetve igyekszik a közösség érzetet is erősíteni, amely tökéletesen illik az UEFA EURO 2020 témájához, ami nem más, mint: az összetartozás. Most először az EURO történetében, a mérkőzések az egész kontinens területén játszódnak majd, amely kiválóan szemlélteti az itteni összetartozást.

A hivatalos dal mellett Garrix a hivatalos bevonuló és közvetítési zenéket is megírta a bajnokságra. A 25. születésnapján nyilvánosságra hozott szám tanúskodik mindarról, amit eddigi karrierje során a zeneiparban elért. 1992 óta minden UEFA Európa-bajnokságnak van saját hivatalos dala, olyan előadóktól, mint Nelly Furtado, Simply Red vagy Enrique Iglesias.

„Mind a futballnak, mind pedig a zenének megvan az ereje az emberek összekovácsolására. Mindkettő a szenvedély és az érzelmek vektora, és együtt tovább fokozzák a szurkolók ünnepi hangulatát, illetve nagyobb közönségeket érnek majd el. A sztárokkal teli szupercsapat dalával legalábbis biztosak vagyunk benne, hogy ezt a hatást fogjuk elérni” -mondta az UEFA marketing igazgatója, Guy-Launter Epstein.

Az UEFA EURO 2020 most először a bajnokság történelmében, a teljes kontinens területén zajlik majd, összesen 11 város ad majd otthont a rendezvénynek. Amszterdam, Baku, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Glasgow, London, München, Róma, Szentpétervár és Sevilla fogja vendégül látni a meccseket a nyár folyamán, a római Olimpico Standionból indulva, 2021. június 11-én, ahol a török csapat mérkőzik majd meg az olasz válogatottal. A döntőnek pedig, a londoni Wembley Stadion ad majd otthont, 2021. július 11-én.

2021.09.20. 13:32

Sir Elton John 2023-ra halasztotta az európai turnéját

2021.09.20. 11:27

Ma ünnepeljük a Béke Nemzetközi Napját

2021.09.20. 09:28

"Még korai új Metallica albumról beszélni"

2021.09.20. 08:13

A korona és a Ted Lasso vitte el a fő díjakat az Emmy-gálán

2021.09.20. 08:09

A héten négy estén át mozizhat a közönség a Bazilika előtt

2021.09.19. 08:33

Elkezdődött a Notre-Dame restaurálása

2021.09.18. 09:29

Szászhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés

2021.09.17. 15:27

Így szól a „Hellraiser” Ozzy Osbourne és Lemmy Kilmister előadásában

2021.09.17. 13:32

Christo tervei alapján becsomagolták a Diadalívet Párizsban

2021.09.17. 11:21

Két óra alatt félmillió példány fogyott: a Guns N' Roses 30 éve dobta piacra ikonikus albumait

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő