Az örökbefogadás nehézségei mellett a fociultrák szubkultúrája is megjelenik Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című első nagyjátékfilmjében, amelyet július 15-től látható országszerte a mozikban.

A Becsúszó szerelem a focidrukkerek lelkes, de ellentmondásos világát mutatja be és egy számtalan lehetetlen helyzetet okozó örökbefogadás fordulatait meséli el. Nagy Viktor Oszkárnak, a film rendezőjének a Becsúszó szerelem az első nagyjátékfilmje, eddig főként társadalmi problémákkal foglalkozó dokumentumfilmeket készített.

“Mindig érdekelt a műfaji filmezés, a dokumentumfilmes korszak előtt is, mindig az volt az elképzelésem, hogy játékfilmeket szeretnék készíteni” – mondta a rendező. Eredetileg a Becsúszó szerelem is dokumentumfilmnek indult az örökbefogadás témájáról. Az adoptálás folyamatában különösen az a rész foglalkoztatta, amikor az örökbefogadó szülőknek dönteniük kell arról, hogy akarnak-e roma gyereket magukhoz venni. “Érdekelt, hogy milyen válaszok születnek erre a kérdésre, milyen előítéletek vannak jelen a társadalomban a roma gyerekekkel szemben” – magyarázta.

A történet szerint Gyula (Ötvös András), az elkötelezett focidrukker és felesége, Mariann (Stefanovics Angéla) gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel (Gombó Viola Lotti), hogy hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. Ez mindannyiuk életét fenekestül felforgatja: Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le elvakult focirajongó barátai előtt.
László Sári és Gerő Marcell producerekkel egy kreatív beszélgetésen jött a fordulat és született meg az ötlüt, hogy inkább vígjátékot forgatnának egy fociultráról, akinek nem marad más választása, mint örökbe fogadni egy roma gyereket.

A forgatókönyvet Bárány Mártonnal közösen írták. Sok mélyinterjút készítettek, részt vettek az örökbefogadó szülőknek tartott felkészítő tanfolyamon, ebből több jelenet is táplálkozik a filmben, de olyanokkal is beszélgettek, akik roma gyereket vettek magukhoz. Ők is elmesélték a saját magukkal vagy a családtagjaikkal folytatott harcukat – hangsúlyozta. Emellett ellátogattak gyermekotthonokba és olyan intézetekbe is, ahol fiatal terhes roma lányok éltek. A terhes roma lányt, Lüszit alakító Gombó Viola Lotti sokat merített ezekből a beszélgetésekből.
A rendező beszélt arról is, hogy focimániája gyerekkorából gyökerezik, fontos társadalmi jelenségnek tartja, amelyben sok minden leképződik, de mint mondta, ez a vígjátékban csak áttételesen tudott megjelenni. Beleásták magukat a focidrukkerek világába, megismerték sokszínű szubkultúrájukat, több megszállott szurkolóval is érdekes beszélgetéseket folytattak. Mindezeket az élményeket és karaktereket úgy kellett átformálniuk, hogy az eredmény vicces és szórakoztató, de mégis hiteles legyen.

A forgatás 2019 nyarán zajlott, az utómunka még egy évet vett igénybe, a film tavaly nyáron készült el, eredetileg a bemutatót tavaly novemberben tartották volna, a koronavírus-járvány miatt tolódott a bemutató júliusra.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.08.03. 14:42

Újabb 80-as évekbeli sláger lépte át az egymilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.08.03. 13:47

Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg a pályafutását

2021.08.03. 12:56

A Genesis volt gitárosa online kapcsolódik be a Djabe koncertjébe

2021.08.03. 11:16

Ma van fehérbor világnapja

2021.08.03. 10:23

Magyar ezüst született vitorlázásban

2021.08.03. 09:54

25 év után újra két magyar dobogós egy versenyszámban

2021.08.03. 08:06

Uniós oltalmat kapott a tuzséri alma és az őrségi tökmagolaj

2021.08.02. 14:49

1975-ben az Eagles dala volt az első a Billboard single listáján

2021.08.02. 13:01

53 éve a Doors második alkalommal hódította meg a slágerlistákat

2021.08.02. 09:42

Horvát zenész a Whitesnake új tagja

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő