A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikáján kezelhetik az országban először a koronavírusos betegeket a favipiravir hatóanyagú Avigan gyógyszerrel, amelynek köszönhetően rövidebb gyógyulási idő és kevesebb szövődmény várható a betegség során.

A közleményben Lengyel Csabát, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökét idézve azt írták, hogy az egyetemen az országban elsőként indult el az a kutatás, amelyben az Avigan gyógyszerrel gyógyíthatják a koronavírusos betegeket. A rendelkezésre álló előzetes klinikai adatok alapján, a HECRIN konzorciumban kezdődött meg a széles spektrumú, japán antivirális gyógyszer, a favipiravir klinikai vizsgálata.

A konzorcium tagja a SZTE Klinikai Vizsgálatokat Koordináló Irodája is, amely részt vett a magyarországi vizsgálatok előkészítésében. Ennek köszönhetően kapott a Szegedi Tudományegyetem is a jelenleg legígéretesebb gyógyszerből, amelyet korábban a japán kormány adományként juttatott el 44 országba, köztük Magyarországra is.

Az elmúlt félévben Japánban végzett klinikai vizsgálat adatai szerint a gyógyszer a kezdődő tüdőgyulladással kezelt, középsúlyos állapotú koronavírusos betegekben megakadályozta a vírus szaporodását, és 12 nap alatt enyhítette az olyan klinikai tüneteket, mint például a láz vagy a légzészavar. Sikeresen akadályozta meg a betegek állapotának romlását is, és ezzel sokuknál elkerülhetővé vált az intenzív terápiás kezelés.

A gyógyszert kizárólag kórházban fekvő, súlyos betegeknek adhatják a vizsgálati kritériumok alapján és a vizsgáló orvosok döntése szerint.

Párhuzamosan a favipiravir tartalmú gyógyszer magyarországi fejlesztése is tart, így a szakemberek remélik, hogy hamarosan ennek is elkezdődhet a klinikai tesztelése.

Forrás: MTI

Fotó: illusztráció/Pixabay

2020.10.06. 08:30

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban! - hamarosan jön a Retro Rádió TOP 1000!

2020.10.27. 09:46

Ma van a Fekete Macska Nap - Ön babonás, tart a fekete macskáktól?

2020.10.26. 15:52

Sophia Loren 86 évesen debütál a Netflixen

2020.10.26. 11:26

Delhusa Gjon koronavírus tesztje pozitív lett, kórházban ápolják az énekest

2020.10.26. 08:30

"Visszatérek" - 36 éves a Terminátor!

2020.10.25. 19:00

Minden bérlet elkelt a Ferencváros hazai mérkőzéseire

2020.10.24. 10:44

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

2020.10.24. 09:44

Születésnapos kedvenceink a Sztársávban

2020.10.22. 18:09

Hétvége Reggel - Leirer Timi már péntektől várja hallgatóinkat!

2020.10.22. 13:35

Paul McCartney egyedül készítette új, karanténalbumát

2020.10.22. 13:23

Október 23-tól a falusi mindennapok elevenednek meg a Szentendrei Skanzenben

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő