Az osztrák körmány döntésének alapját egyfelől a járványügyi mutatók – a vártnál jóval kedvezőbb – alakulása, másfelől az oltások előrehaladása jelenti. Az éttermek belső tereiben akár már nyolcan is ülhetnek egy asztalnál és az üzletek, uszodák és fitness-szalonok is több vendéget fogadhatnak.

Ausztriában tizenkét napja tartósan ötszáz alatt van a napi új koronavírusos megbetegedések száma, azoké pedig, akik legalább az első adag oltást megkapták, meghaladta a négymilliót.

Az enyhítések legfontosabb alappillére továbbra is az úgynevezett zöld igazolvány, melynek digitális változata némi késlekedéssel ugyan, de ezen a héten már elérhető lesz, és a beoltottaknak, a gyógyultaknak, valamint a negatív koronavírusteszttel rendelkezőknek szabad belépést biztosít az élet különböző területein. Mindenkinek a saját igazolása – akár továbbra is hagyományos papír formában – szolgál belépőül az éttermekbe, hotelekbe, a kulturális és sportrendezvényekre.

Az éttermek belső tereiben az eddigi négy fő helyett már nyolcan ülhetnek egy asztalnál, és a teraszokon, kerthelyiségekben a korábbi tíz fővel ellentétben már tizenhat fős társaság is helyet foglalhat. A kötelező védőtávolság felére csökken, így elegendő, ha az asztalokat a korábbi két méter helyett egy méter távolságban helyezik el egymástól. A zárórát pedig az eddigi 22 óra helyett éjfélig tolták ki.

A kulturális és sportlétesítmények esetén megmarad a szabályozás azon eleme, mely beltéren 1500, míg kültéren 3000 főben maximálja a közönség létszámát, függetlenül az adott intézmény méretétől, viszont befogadóképességük 75 százalékát tölthetik be a korábbi 50 százalékkal szemben. Ez elsősorban a kisebb moziknak, színházaknak kedvez.

Csütörtöktől az üzletek, uszodák és fitness-szalonok is több vevőt, illetve vendéget fogadhatnak, mert a korábbi 20 négyzetméterrel szemben már csak 10 négyzetméterben határozták meg az egy főre biztosítandó területet.

A maszkviselés már csak zárt terekben lesz kötelező, de egyelőre még marad a hatékonyabb védelmet biztosító FFP2-es változatot kell hordani.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.08.01. 08:40

Augusztustól az amerikai közönség is élvezheti a magyar operettet

2021.07.31. 09:02

Így szól a "Nothing Else Matters" a Dzsungeltúrában

2021.07.31. 08:48

Negyeddöntőben a férfi vízilabda-válogatott

2021.07.31. 08:32

Ezüstérmes az Európa-csúcsot úszó Milák Kristóf

2021.07.30. 14:31

Megérkezett a legújabb James Bond előzetes: „Bond Is Back”

2021.07.30. 12:38

Siófok, Crikvenica, Karlovy Vary, Mamaia a közép-európai régió legkedveltebb üdülői a nyáron

2021.07.30. 09:30

"Bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni" - Cseh László elbúcsúzott

2021.07.30. 09:24

Megjelent Prince albuma eddig kiadatlan dalokkal

2021.07.30. 09:02

Ma van a barátság világnapja!

2021.07.29. 13:58

Múzeumba kerül Ceausescu nemrég elárverezett repülőgépe

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő