Ausztria módosít a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozásokon, így karanténkötelezettség helyett elfogadnak negatív PCR tesztet és minden olyan hivatalos igazolást is, amely bizonyítja, hogy a beutazni szándékozót már beoltották vagy átesett a koronavírusos fertőzésen.

Az országokat három csoportba sorolták. Az első csoportba azok az országok tartoznak – Európa legtöbb állama, köztük Magyarország is -, amelyekben alacsony a 7 napra és százezer lakosra vetített megbetegedési ráta. Ezekből az országokból már turisztikai céllal is be lehet utazni Ausztriába, a belépés feltétele egy angol vagy német nyelven kiállított igazolás arról, hogy az illetőt már beoltották, vagy átesett a betegségen. Amennyiben ilyen papírral nem rendelkezik a beutazni szándékozó, egy negatív koronavírusteszt is elegendő a belépéshez, mely PCR-teszt esetén nem lehet régebbi, mint 72, antigén teszt esetén pedig 48 óra.

A második csoportba azok az országok tartoznak, amelyeket Ausztria jelenleg a járványügyi mutatók szerint még magas kockázatúnak sorolt be. Ezek: Horvátország, Litvánia, Hollandia, Svédország és Ciprus. Az ezekből az országokból érkezőknek – amennyiben nem rendelkeznek oltási igazolvánnyal vagy korábbi koronavírus-betegségüket igazoló papírral – negatív teszt ellenére is karanténba kell vonulniuk, és csak a karantén ötödik napján teszteltethetik magukat.

A harmadik csoportba az úgynevezett “vírusmutációs területté” nyilvánított országok – India, Brazília és a Dél-Afrikai Köztársaság – tartoznak. A belépés feltétele egy negatív PCR-teszt, melyre a beoltottaknak és a gyógyultaknak is szükségük van, és a karanténkötelezettség is életben marad. Az ezekre az országokra érvényes, április 29-e óta tartó beutazási tilalmat a légi forgalomban június 6-áig meghosszabbították.

Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy minden olyan oltás tényét igazoló papír feljogosít a belépésre, mely az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által már engedélyezett vakcinával történt. Ezek szerint a Szputnyik V vakcinával beoltottak oltási igazolványa nem érvényes Ausztriában, míg a Sinopharm vakcinát kapók igazolása igen, hiszen míg az oroszt nem, a kínai oltóanyagot a WHO már jóváhagyta. Az osztrák egészségügyi minisztérium honlapjáról letölthető rendelet viszont nem tartalmaz semmiféle utalást az oltóanyag származási helyére vonatkozóan.

Forrrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.07.24. 08:57

Szilágyi Áron nyolcaddöntős férfi kardban

2021.07.24. 08:56

Megnyílt a prágai John Lennon-fal múzeuma

2021.07.23. 14:22

Jógázás, távol-keleti kultúra és lótuszvirágzás a szegedi füvészkertben

2021.07.23. 12:25

Protokoll feladatokat lát el az olimpia egyetlen magyar önkéntese

2021.07.23. 10:11

Martin Gore 60 éves!

2021.07.23. 08:08

A tavaly is győztes RSM nyerte az 53. Kékszalagot

2021.07.22. 14:33

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjének világpremierje

2021.07.22. 11:02

Kilenc új dalt írt a Rolling Stones a „Tattoo You” 40. jubileumára

2021.07.22. 09:30

74 éve született Don Henley, az Eagles alapító tagja

2021.07.22. 08:02

Natalie Imbruglia újabb dallal jelentkezett - érkezik az új album is

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő