Csaknem fél évszázaddal eredeti felvétele után mutatták be az Egyesült Államokban az Amazing Grace – A szeretet hangja című filmet. Aretha Franklin 1972-es kultikus Los Angeles-i templomi gospelkoncertje csütörtöktől látható a magyar mozikban.

Aretha Fanklin tizennyolcszoros Grammy-díjas énekesnő, a soul zene királynője tavaly augusztusban hunyt el hasnyálmirigyrákban. 1972-ben éppen pályája csúcsán volt, nem kevesebb mint tizennyolc stúdió- és három koncertalbummal a háta mögött, holott még csak 29 éves volt. De folyamatosan új kihívásokra vágyott és elhatározta, hogy rögzít egy gospelkoncertet a Los Angeles-i New Temple Baptist Mission templomban.

1972. január 13-án és 14-én két esti programot vettek fel élőben képben és hangban egyaránt. A néhány száz fős, szinte kizárólag afroamerikaiakból álló közönség előtt Aretha Franklin saját zenekara, a zongorán közreműködő James Cleveland tiszteletes, valamint a Southern California Community kórus társaságában adta elő erre az alkalomra válogatott műsorát. A felvétel hanganyaga Amazing Grace címmel dupla lemezen jelent meg 1972 nyarán, ez lett az énekes legnagyobb (kétmillió) példányban elkelt albuma, emellett minden idők legsikeresebb gospelkorongja.

A koncertfilm elkészítésére Sydney Pollackot kérték fel, akinek három évvel korábbi, A lovakat lelövik, ugye? című mozija Oscar-jelölésig jutott. Az Amazing Grace-koncertfilm azonban sohasem készült el, mégpedig egyszerű technikai hanyagság miatt: Pollack elhanyagolta összhangba hozni a felvétel kép és hanganyagát.

Évtizedek teltek el, aztán a kilencvenes években a Franklin-rajongó Alan Elliott, aki az Atlantic Recordsnál dolgozott, kapcsolatba került Jerry Wexlerrel, az énekesnő számos lemezének producerével és megtudta tőle, hogy létezik a filmanyag. Kapcsolatba léptek Sydney Pollackkal is, aki ösztönözte Elliottot a film befejezésére. Már csak Aretha Franklint kellett megnyerni az ügynek.

A dolog nem ment simán: az énekes előbb aláírta a beleegyező dokumentumot, később azonban vitatta azt, és mindent elkövetett, hogy az időközben összeálló mozifilm bemutatását megakadályozza. Ezt éveken át sikeresen meg is tette, miközben Elliott elmondása szerint 5 millió dollárt kért a végső hozzájáruláshoz. “Az igazi ok, amiért nem ment előre a történet, nem ez volt, hanem Aretha súlyosbodó betegsége” – mondta Elliott a The Guardian című brit lapnak adott interjújában. Aretha Franklin 2018 augusztusi halálát követően unokahúga, Sabrina Owens és a család zöld utat adott a bemutatónak.
A film egyszerre világi és egyházi: a hatalmas koncentrációval, csukott szemmel éneklő Aretha Franklin a gospel segítségével mintha Isten és a hívek között közvetítene. A közönség és a 30 tagú kórus tagjai a koncerten szinte transzban énekelnek és táncolnak együtt Aretha Franklinnel, még a hátsó fal előtt álló két Rolling Stones-tag, Mick Jagger és Charlie Watts is (ők az Exile on Main Street című lemez felvételei miatt tartózkodtak éppen Los Angelesben).

A felvételen olyan óriási gospelslágerek hangzanak el, mint a Wholy Holy, a God Will Take Care of You vagy az Amazing Grace. A dalok között színpadra lép az énekesnő édesapja, CL Franklin tiszteletes is, aki lánya gyerekkoráról mesél.
Az Aretha Franklin: Amazing Grace – A szeretet hangján című filmet az ADS Service Kft. forgalmazza Magyarországon.

MTI

2020.12.05. 09:32

Elhunyt Pécsi Ildikó

2020.12.04. 13:26

Újra közlekedik a BKV Mikulás autóbusza

2020.12.04. 10:30

Várunk 2021! - Tom Jones a VeszprémArénában ad koncertet jövőre

2020.12.04. 09:06

Állatkert a karácsonyfa alatt

2020.12.03. 13:29

Gyönyörű lett az Ország Karácsonyfája

2020.12.03. 10:43

Az online térre átalakított programmal készül idei ünnepi koncertjére Halász Judit

2020.12.03. 10:20

A karácsonyi csomagokat legkésőbb december 18-ig fel lehet adni

2020.12.03. 08:48

Balázs Fecó emlékére ezen a hétvégén a Margitszigeti Zenélő Kút Fecó dalait zengi 🖤

2020.12.02. 19:10

Végső búcsút vettek Benkő Lászlótól

2020.12.02. 09:10

Minden idők legjobb klipje: 37 éves a Thriller!

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő