Jótékonysági online árverést rendez az Island Records kiadó előadóinak relikviáiból az Omega Auctions brit aukciósház. A tételekből befolyó összeg a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgálja.

Mások mellett Amy Winehouse, Annie Lennox, Bob Marley, Bon Jovi, Grace Jones, a Mumford & Sons, a Portishead és a U2 különböző felajánlásai szerepelnek az árverésen, a csütörtök este záródó esemény házigazdája Billy Porter Emmy-, Tony- és Grammy-díjas amerikai színész, énekes.

A One Love elnevezésű (ez volt Bob Marley egyik slágerének címe), 65 tételt tartalmazó aukció licitje már zajlik a virtuális térben, valamennyi kikiáltási ára ötven font (mintegy húszezer forint) volt. Az aukció teljes bevételét 50-50 százalékos megoszlásban a kórházakat támogató NHS Charities Together brit szervezetnek, valamint az élelmiszerbankokra specializálódott Feeding Americának juttatják.

A kalapács alá kerülő darabok között régiek és újak egyaránt szerepelnek.

A legmagasabb licitet jelenleg a U2 The Joshua Tree című albumának aláírt születésnapi vinyl box kiadványát, illetve az együttes I Still Haven’t Found What I’m Looking For című dalszövegének Bono által írt kéziratát tartalmazó csomagra tették, a tétel hétfőn 19 ezer fonton (7,5 millió forinton) állt.

A gyűjtők által kedvelt érdekes tételek között szerepel egy pár Amy Winehouse 38-as méretű tűsarkú cipői közül (ennek ára már 1400 fontra – 560 ezer forintra kúszott); Annie Lennox, a Eurythmics énekesnője által írt és dedikált Sweet Dreams-dalszöveg (3600 font – 1,44 millió forint); Bon Jovi aláírt kézirata két dalszövegéhez, a Livin’ On A Prayerhez és Wanted Dead Or Alive-hoz (2400 font – 960 ezer forint); Winston Marshall, a Mumford & Sons tagjának aláírt bendzsója és személyre szabott virtuális bendzsóóra a zenésszel (1400 font – 560 ezer forint); egy Portishead-csomag a zenekar Dummy című sikerlemezének idejéből lemezjátszóval, dalszövegekkel, mikrofonnal, aranylemezzel, online gitárleckével és poszterrel (1100 font – 440 ezer forint).

Szintén licitálhatnak a regisztráló érdeklődők például Shawn Mendes aláírt gitárjára, egy VIP-körbevezetésre a legendás londoni Abbey Road stúdióban, Hozier egyik kabátjára, a One Republic által használt basszusgitárra vagy Tori Amos két személyre szóló, első soros koncertjegyére 2021-es turnéjának valamelyik állomásán.

Forrás: MTI, omegaauctions.co.uk

Fotó: PuzzlePix

2020.10.06. 08:30

Szóljon, mi szóljon a Retro Rádióban! - hamarosan jön a Retro Rádió TOP 1000!

2020.10.27. 09:46

Ma van a Fekete Macska Nap - Ön babonás, tart a fekete macskáktól?

2020.10.26. 15:52

Sophia Loren 86 évesen debütál a Netflixen

2020.10.26. 11:26

Delhusa Gjon koronavírus tesztje pozitív lett, kórházban ápolják az énekest

2020.10.26. 08:30

"Visszatérek" - 36 éves a Terminátor!

2020.10.25. 19:00

Minden bérlet elkelt a Ferencváros hazai mérkőzéseire

2020.10.24. 10:44

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

2020.10.24. 09:44

Születésnapos kedvenceink a Sztársávban

2020.10.22. 18:09

Hétvége Reggel - Leirer Timi már péntektől várja hallgatóinkat!

2020.10.22. 13:35

Paul McCartney egyedül készítette új, karanténalbumát

2020.10.22. 13:23

Október 23-tól a falusi mindennapok elevenednek meg a Szentendrei Skanzenben

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő