1890. szeptember 15-én született egyik kedvenc írónk, Agatha Christie. A Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a harmadik legnagyobb példányszámban az egész világon.

Christie első regénye, A titokzatos stylesi eset 1920-ban jelent meg, ebben a történetben mutatta be az olvasóknak Hercule Poirot-t, aki azután hosszú időn át, összesen 33 regényben és 54 novellában szerepelt.

Alakjai közül Hercule Poirot mellett a leghíresebb Christie személyes kedvence, a saját magáról is mintázott Miss Marple.

A második világháború idején írta azt a két regényét, a Függöny: Poirot utolsó esetét (Curtain) és a Szunnyadó gyilkosságot (Sleeping Murder), melyeket két nagy nyomozója utolsó ügyeinek szánt. Christie mindkét könyvet elzárta egy bankszéfbe, és csak élete végén, több mint harminc évvel később adatta ki, amikor érezte, hogy többé nem tud írni.

Hasonlóan Arthur Conan Doyle-hoz, a ’30-as évek végére Christie is egyre jobban megunta nyomozóját. Ebben az időben naplójában Poirot-t elviselhetetlennek nevezte, és a ’60-as évekre úgy érezte, hogy Poirot “egy egocentrikus, dilis alak”. (Poirot-val ellentétben Miss Marple-t kedvelte.) Azonban – ellentétben Conan Doyle-lal – Christie ellenállt a kísértésnek, hogy elpusztítsa népszerű nyomozóját. Úgy vélekedett magában a dologról, hogy ő egy szórakoztató, akinek az a munkája, hogy előállítsa azt, amit a közönség szeret – és a közönség Poirot-t szerette.

Christie soha nem írt olyan regényt, melyben együtt szerepelt volna Miss Marple és Hercule Poirot. Egy nemrégiben előkerült hangfelvétel szerint ezt így indokolta: „Poirot, a tökéletes egoista nem szerette volna, ha (ki)oktatják saját mesterségében, vagy hogy egy élemedett vénkisasszony tegyen neki javaslatokat.”

Agatha Christie csaknem összes detektívtörténete az angol közép- és felső osztályra koncentrált. Idehaza 1930-tól jelennek meg kötetei, szinte folyamatosan.

Agatha Christie összesen 147 kisregény, 15 dráma, és 90 regény szerzője, publikált Mary Westmacott néven hat romantikus regényt és négy egyéb művet, köztük önéletrajzát és beszámolót férje expedícióiról.

1976. január 12-én, 85 évesen halt meg berkshire-i otthonában, Wallingfordban. A közeli St. Mary temetőben nyugszik – írja a Wikipedia.

Könyveit, írásait felsorolni szinte lehetetlen, de egy biztos: nekünk is a legnagyobb kedvencünk, művei egytől egyig ott sorakoznak a könyvespolcainkon.

A születésének 125. évfordulóján rendezett felmérés szerint a legnépszerűbb Christie-regény a Tíz kicsi néger, ezt a Gyilkosság az Orient-expresszen és Az Ackroyd-gyilkosság követi. A Tíz kicsi néger cím azonban várhatóan eltűnik, mert sokan rasszistának érzik.

 

Itthon szeptember 5-én mutatták be Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expresszen című művét a Thália Színházban.

Forrás: Wikipedia, Retro Rádió, MTI, baon.hu

Fotó: Getty Images

 

2022.09.27. 10:00

A magyarok többsége tudatosan vásárol, mégis sok élelmiszert pazarol el

2022.09.27. 08:00

Csoportmásodikként zárt a Rossi-csapat

2022.09.26. 16:50

35 éve állt az amerikai slágerlista élére a „Bad”

2022.09.26. 14:00

Mancini szerint egyenlők az esélyek a csoportgyőzelemre a ma esti magyar-olasz meccsen

2022.09.26. 12:00

Robbie Williams jövő márciusban ismét Budapesten koncertezik

2022.09.26. 10:00

Tim Burton az Addams family lányáról forgatott sorozatot

2022.09.25. 10:38

Magyar-olasz "döntő" a csoportgyőzelemért a Nemzetek Ligájában

2022.09.24. 11:00

65 éves a Jailhouse Rock

2022.09.23. 14:00

Csákány Béla matematikusról és Haumann Péter színművészről neveztek el kisbolygókat

2022.09.23. 12:00

A "Főnök" 73 éves lett

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő