A brit Quacquarelli Symonds (QS) idei oktatási ranglistán kategóriájában az ötven legjobb között végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, ezen belül az intézményi hírnév szempontja alapján a 21. helyet szerezte meg.

Összesen öt tudományág negyvennyolc képzési területén listázza a cég a világ egyetemeit, köztük az előadó-művészetben is. A kelet-közép-európai régió művészeti egyetemei közül csak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szerepel az első ötvenben. Az uniós mezőnyt nézve a Zeneakadémia a 14., az intézményi hírnév szempontja alapján pedig a 8. helyen van.

A múlt évhez hasonlóan idén is tíz magyar egyetem szerepel a rangsorban, a szakterületek szerinti legjobb ötvenbe a Zeneakadémia mellett csak egyetlen hazai intézmény került be, és más magyar művészeti egyetem nem szerepel még az első százban sem.

A Zeneakadémia összesített 47. helyezettként olyan tekintélyes intézmények szomszédságában szerepel az idei listán, mint a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium (44.), a berlini (46.) és a hamburgi (48.) zeneművészeti főiskola, valamint a londoni King’s College (42.), az intézményi hírnév szempontja szerint rangsorolva pedig előbbieken kívül a bloomingtoni Indianai Egyetem (Indiana University Bloomington) és az illinoisi Északnyugati Egyetem (Northwestern University) társaságában.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipedia

2020.12.04. 13:26

Újra közlekedik a BKV Mikulás autóbusza

2020.12.04. 10:30

Várunk 2021! - Tom Jones a VeszprémArénában ad koncertet jövőre

2020.12.04. 09:06

Állatkert a karácsonyfa alatt

2020.12.03. 13:29

Gyönyörű lett az Ország Karácsonyfája

2020.12.03. 10:43

Az online térre átalakított programmal készül idei ünnepi koncertjére Halász Judit

2020.12.03. 10:20

A karácsonyi csomagokat legkésőbb december 18-ig fel lehet adni

2020.12.03. 08:48

Balázs Fecó emlékére ezen a hétvégén a Margitszigeti Zenélő Kút Fecó dalait zengi 🖤

2020.12.02. 19:10

Végső búcsút vettek Benkő Lászlótól

2020.12.02. 09:10

Minden idők legjobb klipje: 37 éves a Thriller!

2020.12.01. 10:27

Gyönyörű a Fehér Ház karácsonyi dekorációja

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő