Kiállta a próbát a Schönbrunni Állatkert fiatal jegesmedvéje: a csütörtöki „sajtótájékoztató” után mától már a nagyközönség is élőben láthatja a kis apróságot.

A jegesmedvebocs tavaly november 9-én született, az első három hónapot pedig kettesben töltötte anyukájával, a Tallinnból származó Norával. Az állatkert csapata folyamatosan figyelte a csöppség fejlődését az odúban elhelyezett kamerán keresztül, amiről az érdeklődők videókat is nézhettek az állatkert honlapján.

A jegesmedvék vakon és süketen születnek. Ilyenkor még nem nagyobbak egy tengerimalacnál, és csupán fél kilogrammot nyomnak. A bécsi medvebocs három hét alatt megkétszerezte a súlyát, egy hónapos korára a szeme is kinyílt, és kifejlődött a halló- és szaglóképessége. Tízhetesen tette meg az első tétova lépéseit, most pedig már kerek tizenkét kiló.

Az apróság neme még ismeretlen, ezt ilyen fiatal korban nehéz megállapítani. Amint azonban kiderül, az állatkert szeretné a kis jegesmedvét a látogatók segítségével elnevezni, ezért minden névjavaslatnak nagyon örülnek.

A veszélyeztetett fajok közé tartozó jegesmedve fogságban való szaporítása egyébként nem könnyű feladat, ezért is örvendetes ennek a bocsnak a megszületése.

 

Jegesmedvebocs © Daniel Zupanc

2021.03.04. 12:19

Két hétre lezárják az országot

2021.03.04. 10:06

Ma van az Elhízás Világnapja - Bécs a diszkrimináció ellen szólal fel

2021.03.04. 09:48

Saját ékszereket és kiegészítőket dob piacra az AC/DC

2021.03.04. 08:06

Dallal buzdított oltásra Dolly Parton

2021.03.03. 18:40

Bemutatták a második magyar filmet a Berlinálén

2021.03.03. 13:39

Vigyázzunk a sünökre!

2021.03.03. 12:27

35 éves a "Master Of Puppets"

2021.03.03. 09:16

Új dalt készített a Pet Shop Boys

2021.03.02. 22:56

Megérkezett az első fekete gólya a Gemencbe

2021.03.02. 18:31

36 éve nagyot alkotott a Wham és a „Make It Big”

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő