A részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon a Puskás Arénában a belépéshez az érvényes jegy mellett védettségi igazolványra is szükség van, amelyet viszont nem stadionnál ellenőriznek.

“Fontos, hogy a plasztikkártyát és a mobil applikáción bemutatott igazolásokat is elfogadják a szervezők, ezek meglétét azonban nem a stadionnál, a közvetlen belépés előtt ellenőrzik. A meccsekre kilátogató szurkolók a találkozókat megelőző nap reggelétől kezdődően három különböző ponton mutathatják be papírjaikat. A védettségi igazolás mellett érvényes személyi igazolványt vagy útlevelet kell felmutatni. Itt karszalagot kapnak, amellyel az adott mérkőzésen részt vehetnek” – mondta az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője, aki kiemelte, mindenki kizárólag a saját karszalagját veheti át.

Tájékoztatása szerint a Groupama Arénánál a Sas-szobor mellett, a Városligetben a Dózsa György úton és a Papp László Budapest Sportarénánál lehet hozzájutni a karszalagokhoz, amelyek elengedhetetlenek a belépéshez a Puskás Arénába. Ezek a pontok a mérkőzések előtti napokon 8 órától 20 óráig tartanak nyitva, míg a meccsnapokon 7 órakor nyitnak, és a második félidő kezdetekor zárnak. Minden mérkőzésre különböző színű karszalaggal lehet belépni, azaz aki több mérkőzésre is váltott jegyet, annak újra be kell mutatnia a védettségi igazolását.

“A legnagyobb sorok várhatóan az Aréna közelében lesznek, javasoljuk mindenkinek a másik két helyszín igénybevételét, lehetőleg már a mérkőzések napja előtt. A meccsek kezdése előtt nagy sor várható” – fogalmazott Sipos, aki hozzátette, a külföldről érkező szurkolók a repülőtéren is átvehetik a karszalagjaikat.

“A kiskorú drukkerek igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében vehetnek részt a találkozókon, nekik nem szükséges a karszalag kiváltása, kivéve azon 16-18 évesek számára, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, és kísérő nélkül kívánják megtekinteni az Eb-mérkőzéseket” – közölte

A Puskás Arénában kedden rendezik az első mérkőzést, amelyen a magyarok a címvédő portugálokkal találkoznak, szombaton pedig a világbajnok franciákat fogadja a nemzeti együttes. Jövő szerdán francia-portugál találkozóra kerül sor a Puskás Arénában, ahol június 27-én még egy nyolcaddöntőt rendeznek.

Forrás: MTI

A fotó illusztráció: filadendron/Getty Images

2021.08.03. 14:42

Újabb 80-as évekbeli sláger lépte át az egymilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.08.03. 13:47

Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg a pályafutását

2021.08.03. 12:56

A Genesis volt gitárosa online kapcsolódik be a Djabe koncertjébe

2021.08.03. 11:16

Ma van fehérbor világnapja

2021.08.03. 10:23

Magyar ezüst született vitorlázásban

2021.08.03. 09:54

25 év után újra két magyar dobogós egy versenyszámban

2021.08.03. 08:06

Uniós oltalmat kapott a tuzséri alma és az őrségi tökmagolaj

2021.08.02. 14:49

1975-ben az Eagles dala volt az első a Billboard single listáján

2021.08.02. 13:01

53 éve a Doors második alkalommal hódította meg a slágerlistákat

2021.08.02. 09:42

Horvát zenész a Whitesnake új tagja

További hírek

Dénes Tamás

Leirer Timi

Dévényi Tibor

B. Tóth László

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Jurásek Balázs

Abaházi Csaba

Vas Maya

Bochkor Gábor

Lovász László

Vágó Piros

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő